Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold a mai napon a Vízöntő csillagjegyben halad, nehéz fényszögben áll a Vénusz bolygóval. Kissé mértéktelenebbek leszünk az élet élvezeteiben.
Vágólapra másolva!

A Hold a mai napon a Vízöntő csillagjegyben halad. Egészségünk szempontjából lábszárunk kerül előtérbe, és a visszerek kellemetlen problémáját is nehezebben viseljük el. Tegyük meg az első lépéseket a panasz kezelésére, szerezzünk minél több információt a témáról. Idővel meglátogathatunk egy érgyógyász szakembert is.

Ma kíváncsibbak leszünk, új utakat keresünk. Kreatív megoldások juthatnak eszünkbe, tehát gondoljuk végig még egyszer azokat a problémáinkat, amelyek már régóta nyomasztanak minket. A legcélszerűbb elintézési módra villámcsapásszerűen jövünk rá.

Ma a Hold nehéz fényszögben áll a Vénusz bolygóval. Kissé mértéktelenebbek leszünk az élet élvezeteiben. Ha ízlik az ebéd, akkor rögtön két tányérral is szeretnénk enni belőle! Ráadásul nem nagyon gondoljuk végig a tetteink következményeit. A szerelemből is többet akarunk, sőt az új kalandokra is fogékonyabbak lehetünk.