Heti horoszkóp május 1-től 7-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az előtted álló napokban sok tervedet, vágyadat megvalósulhat, ha jól használod ki nagyszerű verbális képességeidet. Karizmatikus személyiséged nagy hatással lehet másokra, ez pedig hozzásegít ahhoz, hogy másokat meggyőzz a vitás kérdésekben. Feletteseidet például meggyőzheted arról, hogy remek munkaerő vagy, kedvesedet pedig arról, hogy nagyon jól döntött, amikor téged választott. Egyetlen feladatod csupán az, hogy megtanuld: nem szabad visszaélned azzal, hogy hatni tudsz másokra.

Bika (április 21. - május 20.)
Könnyen, mindenféle erőfitogtatás nélkül tudsz rábírni másokat arra, hogy segítsenek céljaid elérésében, támogassanak terveid megvalósításában. Előfordulhat az is, hogy olyan kapcsolatokra teszel szert, amelyek később nagyon gyümölcsözőnek bizonyulnak majd. Ha teheted, akkor tudatosan nyiss a világ felé, keresd az alkalmat, hogy új ismeretségeket köthess, és baráti kapcsolatokat alakíthass ki. Ne feledkezz meg a környezetedben elő idősebbekról, jó tanácsaikat hasznosítani tudod az életben.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Érdemes lenne ezen a héten üzleti ügyeidre helyezned a hangsúlyt, hiszen nagyon ügyes kézzel nyúlsz bármihez, ami üzlettel, pénzzel, befektetésekkel kapcsolatos. Ebből következik, hogy érdemes végiggondolnod hosszabb távú terveidet, s ha esedékesek fontos üzleti tárgyalásaid, akkor ezeket most érdemes lebonyolítanod. Tágabb, lelki értelemben is felmerülhet életedben az értékek témája, jó lenne végiggondolnod, hogy melyek azok az igazán fontos dolgok a számodra, amelyeket nem feltétlenül pénzért kapsz meg.

Rák (június 22. - július 22.)
Szerelmi életed izgalmas új fordulatot vehet, amely egész lényedet felpezsdíti, és energiával tölthet fel. Rájössz, hogy nagyon kellett már neked valami, ami izgalommal tölti meg mindennapjaidat. Ez az új érzelem nagyon intenzíven érint, és miatta könnyen megfeledkezel az etikáról, sőt, mindennapi feladataidról is. Tartsd szem előtt, hogy szenvedélyes érzelmeid nem jogosítanak fel arra, hogy másoknak fájdalmat okozz, vagy hogy erre hivatkozz, amikor nem végeztél el valamit.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Barátaid segítségedre lesznek abban a nemrég elkezdődött folyamatban, amikor újra felfedezed magadnak a világot, s akkor is kirángatnak önként vállalt magányodból, ha minden erőddel tiltakozol ez ellen. Lehet, hogy az első pillanatban úgy érzed, hogy semmi kedved sincs új emberekkel találkozni, elmenni otthonról, vagy kipróbálni egy új sportot. Talán pont a fáradtságra hivatkozol, de ha mégis elhatározod magad, akkor nagyon jól fogsz szórakozni, feltöltődsz energiával és új élményekkel.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Emberi kapcsolataid nagyon fontossá válhatnak számodra ezen a héten. Különösen a munkakapcsolataidra figyelj oda, akár a közvetlen munkatársaidról, akár üzleti partnereidről legyen szó. Lehet, hogy érdemes lenne kicsit jobban megismerned munkatársaidat, s közös programot szervezned velük együtt a munkahelyeden kívül is. Ha jól kamatoztatod kiváló kommunikációs képességeidet és empatikus, segítő szándékkal fordulsz feléjük, akkor ezzel elősegítheted hosszabb távú boldogulásodat is.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Munkád területe nagyon fontossá válhat számodra ezen a héten, érdemes lesz elgondolkodnod hosszabb távú terveiden is. Minden azt mutatja, hogy kicsit messzebb kell nézned, mint eddig tervezted, és bátran kell lépned abban is, hogy milyen távolabbi horizontokat, lehetőségeket tudnál meghódítani. Most ugyanis különleges ötletek is az eszedbe juthatnak. Ha azt fontolgatod, hogy komolyabb tanulmányokba kezdesz, és magas szinten képzed magad tovább, akkor itt az ideje, hogy belevágj, és felmérd, hogy milyen irányban érdemes elindulnod.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Ha állandó párkapcsolatban élsz, akkor megtapasztalhatod, hogy újra feltámad közöttetek a szenvedély, és legalább olyan szerelmes lehetsz a partneredbe most, mint kapcsolatotok elején. Olyan, mintha mindent újra kezdenétek, s ismét felfedezitek egymásban az izgalmat és az újdonság friss érzését. Mindez nagyon jótékonyan hat a szexualitásra, ez a terület pedig mindig is nagyon fontos szerepet játszott az életedben. Az otthoni harmónia pedig kisugárzik a munkádra, a családi kapcsolataidra, a teljesítményedre is.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Elérkezett az ideje, hogy nyugtalan érzéseidet levezesd, és kielégítsd azt a veled született vágyadat, amely soha nem hagy el: végre utazz egy kicsit, s számodra ismeretlen helyeket, kultúrákat és tájakat fedezz fel. Annyira mehetnéked van, hogy nem érdemes elfojtanod, s ha nincs is lehetőséged arra, hogy külföldre utazz, akkor legalább több kisebb kirándulást tegyél, vagy főzz különleges, egzotikus ételeket, olvass valami számodra eddig ismeretlent. A lényeg az, hogy számodra szokatlan, új körülményeket tapasztalhass meg.

Bak (december 22. - január 20.)
Úgy érzed, hogy partnereddel beszélned kellene egy nagyon fontos, mindkettőtöket érintő területről, a szexuális életetekről. Szívesen elmondanád neki, hogy mi az, amit szeretnél tőle kapni, ám egy kicsit talán gátlásos vagy, és még kedveseddel sem szívesen beszélsz ezekről az intim dolgokról. Belül viszont feszít a vágy, hogy mindezt megoszd vele. Próbálj meg minél bátrabb lenni, hiszen ezáltal kapcsolatotok is szorosabbá válhat. A ki nem mondott érzések pedig az élet minden területén feszültséget okozhatnak.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Tele vagy energiával, amelyet valahogyan le kellene vezetned, hiszen félresöpörni, elfojtani már nem tudod a pozitív irányú, erőt adó feszültséget. Elsősorban szexuális értelemben lehetsz aktívabb, mint máskor, ami párkapcsolatodnak is jót tehet, hiszen felfrissíti azt. Ha nincs állandó kapcsolatod, akkor most minden lehetőséged megvan arra, hogy találj magadnak valakit, akivel hosszú távon is jól érezheted magadat. Különösen sportolás közben ismerkedhetsz meg valakivel, akivel könnyen egymásba szerethettek.

Halak (február 20.-március 20.)
Egy kis változatosságra vágysz szerelmi életedben, és sajnos nem nagyon tudod féken tartani ezt az igényedet. A nagy kérdés az, hogy állandó kapcsolatodban meg tudod-e tapasztalni újdonság iránti igényedet, vagy pedig másutt keresel vigaszt. Ha jelenlegi párod nem tudja neked ezt megadni, akkor két lehetőség marad: vagy megelégszel a fantázia világában megélt izgalmakkal, vagy kihasználod az adódó alkalmakat az új szerelemre és továbblépsz jelenlegi helyzetedből. Utóbbi esetben azonban számíts arra, hogy életed megszokott kerékvágása könnyen felborulhat..