Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold már az Ikrek jegyében jár, szextilben áll a Szaturnusszal. Foglalkozzunk hosszú távú terveinkkel, ötleteinkkel és a fejlődéssel.
Vágólapra másolva!

A Hold már az Ikrek jegyében jár. Különösen kíváncsinak, sokoldalúnak érezhetjük magunkat. Nagyon gyors gondolkodás és hirtelen reakciók lehetnek ránk jellemzőek, amikor a fő vágyunk, hogy minden gondolatunkat megosszuk másokkal. Aki egyébként is beszédes típus, arra kifejezett szószátyárság lehet a jellemző, és a csendesebb, zárkózottabb emberek is hajlandóak lesznek megnyílni. Ma rengeteg energiánk lehet, és tettre készek, lelkesek, "sajtkukacok" lehetünk. Ez abban is megnyilvánulhat, hogy hajlamosak leszünk több feladatba is belekezdeni, mert úgy érezzük, sikeresen csinálhatunk több egyszerre. A kezdeti lelkesedés azonban könnyen elmúlik, és ha nem állítunk fel fontossági sorrendet, akkor könnyen félbehagyjuk a dolgokat, és "elfelejtjük" őket befejezni.

A Hold ma szextilben áll a Szaturnusszal. Életszemléletünk bizakodó, optimistán tekintünk a jövőbe, és úgy érezhetjük, ezt a pozitív érzést szeretnénk "állandósítani". A mai napot szenteljük a hosszú távú tervek megvalósításának, a csillagok állása támogatja az új életcélok kitűzését. Ma szívesen vágunk bele egy új vállalkozásba, vagy nézünk szembe egy olyan kihívással, amelyről eddig csak álmodoztunk. Az új célok, kihívások által generált fejlődés lassú lesz, de tartós és egyenletes. A Merkúr bolygó helyzete szerint a képzelőerőnk is igen jól működhet, meghökkentő dolgokat találhatunk ki. Ez az újdonság iránti igényünkkel kiegészítve könnyedén vezethet oda, hogy valami olyan fantasztikus és különleges dolog jut az eszünkbe, amit képes álomból valósággá válni és hosszú távon is megváltoztatni az életünket. Lehetséges, hogy egy új találmány jut az eszünkbe, amit sikerül szabadalmaztatni, vagy végre sikerül rájönnünk, mi a legmegfelelőbb fogyókúrás módszer a számunkra. Járjunk nyitott szemmel, és ne vessük el az először képtelennek tűnő ötleteinket.