Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold trigonban áll az Uránusz bolygóval. Ma nem esik majd nehezünkre, hogy új helyzetekhez, ismeretlen emberekhez alkalmazkodjunk. Belül nagyon rugalmasak leszünk, készen állunk az új feladatokra, új ismeretek megszerzésére.
Vágólapra másolva!

A mai napon óriási a szabadságvágyunk, úgyhogy tegyünk eleget ennek a kívánságunknak. A nap egyik felét szenteljük saját magunknak, sétáljunk egy óriásit, vagy válasszunk más kedvünkre való programot. Nagyon fontossá válik saját függetlenségünk, s így minden olyan behatásra, amelynél úgy érezzük, hogy megnyirbálják döntési szabadságunkat, agresszivitással válaszolhatunk. Erre figyeljünk tudatosan, gondoljuk át jobban lépéseinket.

A Hold a Rák csillagjegyben tartózkodik. A mai napon számíthatunk egy kis gyomorégésre. Jó szolgálatot tehet, ha előző nap nyers almát fogyasztunk, illetve kamillateát kortyolgatunk apró kortyonként. Ezekkel a praktikákkal általában meg lehet előzni a fenti panaszt. Akinek gyomorfekélye van, az a mai napon sikeres kezelésbe kezdhet. A kezelés abból áll, hogy a mai naptól egy ideig kizárólag növényi ételeket fogyasszunk.

Mivel ma már fogyó hold van, s még tizennégy napig tart a periódus, érdemes odafigyelnünk néhány dologra. A fogyó holdnál végzett méregtelenítés a következő két hétben hat a leginkább. Szervezetünk méregtelenítésére nagyon jó módszer, ha csalánnal végzünk egy méregtelenítő kúrát. Így ebben az időszakban jó hatással bír, ha minél több csalánteát iszunk. A másik nagyon jó módszer, hogy megszabaduljunk a szervezetünknek fölösleges, s káros anyagoktól: a talpmasszázs. A mai napon kezdett fogyókúrát talán sikeresebbek, mint máskor, csak vigyázzunk arra, hogy kitartásunk is megmaradjon a kúra során.