Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma szembekerül a Nappal, ezért feszültségeinket párkapcsolatunkban próbáljuk meg levezetni. Könnyen alakulnak ki vitás helyzetek, veszekedések. Olyan, mintha hirtelen nyitottunk volna ki egy pezsgősüveget, amelyből most minden szénsav kitódul. Ha eddig nem foglalkoztunk közös problémáinkkal, akkor most meg kell tennünk.
Vágólapra másolva!

A Hold-Neptunusz kvadrát miatt könnyen félrevezetnek minket, és hogy ez ne történjen meg, abban a Szaturnusz segít majd minket.

A Hold belép a Skorpió csillagjegybe. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét, és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat, ugyanis ha egyik ágyékcsigolyánk elmozdult, könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása sokszor eredményre vezetett már. Menstruációs problémák kezelésére is kiváló a mai nap. Megelőzésként is segít, ha a mai napon palástfű teát fogyasztunk.

Ma telihold van, úgyogy ma minél kevesebb félkész terméket főzzünk, illetve fogyasszunk - ezeket a hozzájuk adott mesterséges anyagok miatt érdemes elkerülni. Ugyanis szervezetünk a mai napon a mesterséges adalékanyagokat is könnyebben felszívja. Általában is érdemes böjtölni kicsit, és csak igazán jó minőségű és értékes táplálékokat fogyasztani. Ma felgyűlik a kötőszövetekben a folyadék, vizesedést tapasztalhatunk, persze csak átmeneti jelleggel.

Egyesek nagyon sokan nyugtalanok lesznek a telihold hatásaitól, mások éppen ellenkezőleg: ilyenkor vannak igazán elemükben. A segítő foglalkozású emberek számára jótékony hatású a telihold, ilyenkor ugyanis sok indulat felszínre kerülhet, amelyek gyógyító folyamatokat indítanak meg. Tehát a pszichoterápia, hipnózis, tanácsadás, kártyavetés, asztrológia területén kiaknázhatjuk az erőket, ugyanis sokkal könnyebben kapcsolatba kerülhetünk az archaikus erőkkel. A régi időkben ilyenkor találkoztak a boszorkányok, és végezték szertartásaikat. Sok tévhit él velük kapcsolatban, hiszen nem feltétlenül ártó erőkkel rendelkeztek. Sokan közülük gyógyítóként, szellemi segítőként működtek, és telihold idején teljesedett ki az erejük.