Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Remek alkalom lehet arra, hogy áttekintsük életünket, céljainkat és terveket készítsünk a jövőre, ma ugyanis összefüggéseiben látjuk az egész képet. Pozitív viszonyulásunk mindenhez és mindenkihez kellemes időtöltést ígér barátaink társaságában vagy bármilyen csoportos összejövetelen.

Egészségügyi vonatkozásaiban a csípőtájat, a medencecsontot, valamint a fizikai testet és az érzékszerveket érinti a Nyilas jegyében átvonuló Hold. Ez a két és fél nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szervekre figyeljünk, erősítsük, illetve kényeztessük őket. Ha lehetőségünk van választani, ezeken a napokon kerüljük el e testrészekre vonatkozó sebészeti beavatkozásokat.

Később azonban a többi bolygóállás némileg nehezítheti ezt a szerencsés helyzetet: már a reggeli órákban azonban a Hold szembenáll a Marssal, ingerlékeny hangulatban lehetünk. Várjuk ki a tranzit végét a problémák rendezésével, de azután rögtön intézkedjünk. Próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat, és fogjuk vissza magunkat: elég hamar el fog múlni a vihar. Legyünk tudatában minden tettünknek, mozdulatunknak. A heves, meggondolatlan cselekedeteknek baleset lehet a következménye.

Később a Hold szextilbe kerül a Neptunusszal, rendkívül fogékonyak vagyunk mások érzelmi állapotára, ami nagyon káros lehet negatív beállítottságú vagy romboló természetű emberek társaságában, mert a végén még ránk ragad pesszimista hangulatuk. Próbáljunk segíteni másokon önerőből vagy csoportos formában. Ezt az estét eltölthetjük egy jó barátunkkal, hogy megosszuk felfedezéseinket vagy álmainkat, de szívesen álmodozunk magunkban is. A meditáció vagy más önismeret-fejlesztő technikák igen hasznosak lehetnek ilyenkor.

A Nap kvadrát Neptunusz hatására is kevesebb fizikai erőt érzünk magunkban, és szellemileg sem vagyunk éppen a csúcson. De ez is elmúlik. Próbáljuk olyannak látni a világot, amilyen az valójában. Legjobb ilyenkor nyugton maradni, és relaxálni egyet - néha mindannyiunknak szüksége van erre.

Este a Hold együttáll a Plútóval, aminek következtében erős, belülről fakadó érzések kerítenek hatalmukba. Mély érzelmi szinten élhetünk meg mindent, amivel ma foglalkozunk. Kapcsolataink várhatóan heves, mély és talán csodálatos élményekben részesítenek. Tartózkodjunk az értelmetlen féltékenykedéstől vagy talán túlzottan birtokló magatartástól és a manipulatív taktikáktól - mind a magunk, mind pedig mások részéről. Jó alkalom az önelemzésre vagy terápiás kezelésekre.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

HarmoNet