Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Talán röviddel a Kos-napok előtt fontos dolgokat, házimunkákat s határidőket szalasztunk el, míg végül ezeken a napokon szakad ránk minden. Figyeljünk magunkra, és próbáljuk meg a Kos-napokat olyan távol tartani a stressztől és a nyomástól, amennyire csak lehet.

A Hold szextilbe kerül az Uránusszal, ami izgalomba hoz, és nyitottá tesz az új élmények és eszmék iránt. Nyugtalanok leszünk, bár ez nem zavaró, és izgalmakra vágyunk. Odáig mehetünk, hogy valamilyen módon felbosszantjuk vagy megbotránkoztatjuk a többieket, csak hogy kizökkentsük őket. Új barátokra tehetünk szert, vagy valamelyik régi ismerősünk újra feltűnik a színen. Izgalmas hírekhez vagy lehetőségekhez juthatunk egy barátunk révén.

A délelőtti órákban a Hold-Merkúr együttállás hatására most érzelmeink és hangulataink uralják racionalitásunkat. Fordítsuk ezt a pár órát arra, hogy inkább információkat gyűjtünk, az esetleges döntéseket pedig később hozzuk meg. Most könnyebben ki tudjuk fejezni érzéseinket, különösen a nők irányába. Ne vesztegessük azonban időnket jópofáskodásra vagy fecsegésre, nehogy megfeledkezzünk az igazán fontos ügyekről. Ez nem a legalkalmasabb pillanat döntések meghozására, de most megfigyelhetjük, miként érzünk bizonyos dolgok iránt, és ezt a tudást majd később hasznosíthatjuk.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Pénteki horoszkóp

HarmoNet