Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egészségügyi vonatkozásaiban a csontrendszert, az ízületeket, a térdek területét érinti az átvonuló Hold. Most ezeket a testrészeket minden mozgás erősen igénybe veheti, nem árt, ha kissé kényeztetjük őket. Emellett ezek a napok a mindenféle bőrápolásra is nagyon alkalmasak. Bőrünk, hajunk, körmünk rendkívül érzékenyen reagál a belsőnkben történő folyamatokra, legyen ez anyagcserével kapcsolatos vagy a lelki életünkkel összefüggő.

Érezhető még az éjszakai Mars-Hold kvadrát hatása, ingerlékenyen indulhat a napunk, érzékenyek, lobbanékonyak vagyunk, amiből összezördülések keletkezhetnek, pedig próbálgatjuk kerülgetni az igazi kérdéseket. Legyünk tudatában ennek, és inkább nézzünk szembe a kemény problémákkal. Vérmérsékletünktől függően úgy érezhetjük, hogy mások kiszemeltek maguknak, és le akarnak rohanni bennünket, vagy mi vagyunk azok, akik rájuk támadunk. Ez utóbbi esetben meg kell tanulnunk ellenséges érzelmeinket ésszerűen és helyénvalóan kifejezni. Ingerlékenységünk, indulatosságunk hirtelen mozdulatokra hajlamosít - ami balesethez vezethet. Az éles fémszerszámokkal legyünk különösen óvatosak.

Pénteki horoszkóp