Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ezt az igényünket vagy jelenlegi kapcsolatunkon belül próbáljuk kielégíteni vagy maga a kapcsolat fog változni és valamilyen új alakot ölteni. Amennyiben most egy új kapcsolat kezdődik, az minden bizonnyal izgalmasnak ígérkezik, de valószínűleg nem lesz tartós.

A Nyilasba lépő Hold egészségügyi vonatkozásaiban a csípőtájat, a medencecsontot, valamint a fizikai testet és az érzékszerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két és fél nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szervekre figyeljünk, erősítsük, illetve kényeztessük őket. Ha lehetőségünk van választani, ezeken a napokon kerüljük el e testrészekre vonatkozó sebészeti beavatkozásokat.

A hajnali órákban a Hold oppozícióba kerül a Jupiterrel, egy nyugtalan perióduson mehetünk most keresztül, amikor is nagyobb személyes szabadságra törekszünk. Nagylelkűek és adakozók kívánunk lenni embertársaink irányába, de ha ezt ki akarják kényszeríteni belőlünk, mereven ellenállunk. Ha mások bármilyen módon megpróbálják korlátozni vagy megkurtítani személyes szabadságunkat - lázadni fogunk. Vitákra, összetűzésekre kerülhet sor. Egyszerűen nem akarjuk, hogy bárki megmondja nekünk, mit tegyünk. Ha viszont békén hagynak bennünket, nagyobb áldozatra leszünk készek, mint ami elvárható lenne tőlünk. Jóllehet mindez nem hangzik túl biztatóan, de a dolgok általában nem állnak olyan rosszul e tranzit idején, amíg tisztában vagyunk vele, hogy miről is van szó.

A Hold szextilbe kerül a Neptunusszal, rendkívül fogékonyak vagyunk mások érzelmi állapotára, ami nagyon káros lehet negatív beállítottságú vagy romboló természetű emberek társaságában, mert a végén még ránk ragad rémes hangulatuk. Próbáljunk segíteni másokon önerőből vagy csoportos formában. Ezt a napot eltölthetjük egy jó barátunkkal, hogy megosszuk felfedezéseinket vagy álmainkat, de szívesen álmodozunk magunkban is. A meditáció vagy más önismeret-fejlesztő technikák igen hasznosak lehetnek ilyenkor.

Délután a Hold trigon Mars hatására energiaszintünk a magasba lendül, célszerű olyasmit csinálnunk, amivel ezt levezethetjük. Fellépésünk rendkívül határozott, energikus és bátor, kedvünk támad, hogy nekilássunk feladatainknak, de később már nem biztos, hogy be is akarjuk fejezni a munkát.

Erőteljes érzelmi megnyilvánulásaink teljesen átitatják az ellenkező neműekhez fűződő kapcsolatainkat. Mind a szeretetet, mind a gyűlöletet a zsigereinkben fogjuk érzékelni. Életünk mély érzelmi színezetet kap, de nem csúszik ki az ellenőrzésünk alól. Kezünkben tartjuk a szálakat, és értékelni fogjuk élményeink tágabb dimenzióját. Olyan emberek társaságát keressük, akikhez képesek vagyunk ezen a szinten kapcsolódni. Minden találkozásunk mély érzelmeket kelt, és igen kielégítőnek ígérkezik.

Az esti órákban a Hold együttáll a Plútóval, aminek következtében erős, belülről fakadó érzések kerítenek hatalmukba. Mély érzelmi szinten élhetünk meg mindent, amivel ma foglalkozunk. Kapcsolataink várhatóan heves, mély és talán csodálatos élményekben részesítenek. Tartózkodjunk az értelmetlen féltékenykedéstől vagy talán túlzottan birtokló magatartástól és a manipulatív taktikáktól - mind a magunk, mind pedig mások részéről. Jó alkalom az önelemzésre vagy terápiás kezelésekre.

A Nap-Hold szextil hatására belsőleg és külsőleg egyaránt harmonikus állapotba kerülünk, és ez életünk minden területén éreztetni fogja kedvező hatásai, különösen kapcsolataink lesznek nyugodtak és kellemesek. Új barátokra találhatunk, egyikükkel a végén talán még szerelmi viszony is kikerekedhet. A szokásosnál könnyebbnek találjuk az esetleges személyes vagy társkapcsolati problémák rendezését, és ennek most el is jött az ideje.

Keddi horoszkóp