Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Skorpióba lépő Hold egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. Egy állatövi jegy sem hat annyira a nemi szervekre, mint a Skorpió. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

Az éjszakai Hold kvadrát Neptunusz hatására reggel kissé álmatagnak, félrevonultnak érezhetjük magunkat. Pszichikus látomások vagy jelenségek tanúi lehetünk, vagy egyszerűen csak álmodozunk. Bármi történjék is, legyünk tudatában, hogy valóságérzékünk ilyenkor nincs a helyén. Próbáljunk olvasni, menjünk moziba, meditáljunk vagy ilyesmikkel töltsük az időt, ha ki akarunk kapcsolódni vagy menekülünk a mindennapos rutin elől.

A Nap szextilbe kerül a Plútóval, ha változtatásokat érzünk szükségesnek bármely kapcsolatunkban, most itt az alkalom, hogy kreatív módon, és nagyobb zökkenők nélkül sort kerítsünk rájuk. Számos lehetőségünk adódhat befolyásos emberek révén. Egyébként kitűnő időszak, ha most csapatmunkát végzünk vagy társas vállalkozásokban dolgozunk. Bármin is dolgozunk, nézzük meg, mi van a felszín alatt. Kedvező időszak a felszín alatti mélységekben kutakodó tudományokhoz.

Este a Hold kvadrátba kerül a Vénusszal, ma nagyon szeretetteljesek és barátságosak leszünk, és mindaddig jól mennek dolgaink, amíg nem válunk túl birtoklóvá. Nagyon szerelmesnek érezhetjük magunkat, de tartsuk szem előtt, hogy hagynunk kell némi mozgásteret társunknak is. E tranzit kiválthatja belőlünk anyáskodó ösztöneinket, és ezt vagy meleg, szeretetteljes támogatásként fejezzük ki, vagy túlzott gondoskodás, illetve féltékenység formájában. Nyilván az előbbi a kívánatosabb. A mirigy problémákra hajlamos, vagy menstruációs zavarokkal küszködő embereknek nehézségeik támadhatnak e tranzit idején.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja , hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp, és hogyan lehet elkészíttetni.

Vasárnapi horoszkóp