Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami gondja van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka az oroszlán "szőrös" hatásának, vagyis annak, hogy a haj és a szőr megerősödik. Dauerolás esetén nem árt figyelembe venni, hogy az oroszlán-napokon a haj nagyon göndör lesz.

Kora délután a Hold kvadrátba kerül a Szaturnusszal, kicsit hajlamosak leszünk mindent a sötétebbik oldaláról látni - önmagunkat és másokat is, általában az egész világot. Ne merüljünk el ebben az állapotban, és ne szívjuk annyira mellre a dolgokat. Kilátásaink pillanatnyilag komorak, de hamarosan kiderül felettünk az égbolt. Hamar elmúlik ez a tranzit.

Később már jóval harmonikusabb lesz minden. A Hold trigon Vénusz abban a hitünkben erősít meg, hogy az igaz szerelem útján néha valóan lehet zökkenőmentesen közlekedni. Jótékony hatást gyakorol kapcsolatainkra ez a röpke tranzit, mindenki, akivel találkozunk, érzi rajtunk a sugárzó melegséget és barátságosságot. Kellemes lustaság tölthet el bennünket, megmutatkozhat gondoskodó ösztönünk önzetlenebb oldala, anélkül, hogy túlzásokba esnénk.

A Hold-Jupiter szextil hatására őszinte érdeklődést tanúsítunk mások iránt, és ez érződik is rajtunk. Örömünkre szolgál, ha ezt a napot régi barátaink körében tölthetjük, de szívesen látunk újabbakat is. Meleg és őszinte együttérzés árad belőlünk és ez viszonzásra is talál a többiek részéről. A nők közelsége és a csoportos elfoglaltságok jótékony hatást gyakorolnak ránk.

Este a Hold trigont alkot a Nappal, ma nyugodtak, békések, kiegyensúlyozott lelkiállapotba kerülünk, összehangolódunk a környező világgal. Ez kisugárzik mindenfelé, és különösen intim kapcsolatainkban érezteti jótékony hatását.

Érzelmeink és értelmünk egyensúlyba kerülnek. Most tekintsük át a magunk mögött hagyott bizonyára zűrös, feszültséggel terhes időszakot, mely tanulásunkat és önismeretünket szolgálta. Most elsimíthatunk minden feszültséget. Forduljunk befelé, hogy jobban megértsük önmagunkat, és nézzünk körül, hogy másokat is hozzásegítsünk önmaguk megértéséhez. Ha ma egy új kapcsolat kezdődik, az később fontossá válhat számunkra.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp, és hogyan lehet elkészíttetni.

Szerdai horoszkóp

HarmoNet