Kapcsolataink és az írásunk összefüggései

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A párkapcsolati grafológia

Forrás: HarmoNetA szerelmesünk kiválasztásában többnyire nem a józan ész dominál. Ahogy azt Eddie Murphy mondta: vagy beindulnak a hormonok, vagy nem! Ezt nem lehet erőltetni. Mégis sokan igyekeznek szívük mellett józan eszüket is használni, no többnyire nem az ismerkedésnél - bár erre is van példa szép számmal -, inkább a párkapcsolat zökkenőmentes megtartásánál. A grafológus feladata egy párkapcsolati elemzésben nagyon árnyalt. Nem csupán azt kell tudnia megmondania, hogy mik a páros azonos és különböző személyiségvonásai, hanem azt is jól kell felmérnie, hogy ezek mennyire bántják vagy mennyire inspirálják a feleket. Egy párkapcsolati elemzésben kevés, ha csak elemez, és nem tud a konfliktus megoldására is irányt mutatni, ha képtelen a segítő beszélgetésre.

Grafológiai "beavatkozás"

A legjobb, ha a páros kézírást a grafológus jó előre megkapja, és ideje van felkészülni, átnézni azokat. Az a legideálisabb, ha mind a két fél külön-külön, majd együtt is felkeresi a grafológust és a probléma közös feltárása, a személyiségtükörbe tekintés után együtt keresik a kivezető utat, a probléma okát. A "beavatkozás" valójában nem jelent drasztikus közbelépést, inkább egy olyan önismereti és változási folyamat beindítását, mely a pár döntéshozatalát segíti elő oly módon, ahogy az nekik a legjobb.

Grafológus.huhttp://www.grafologus.hu/Bucher Kati grafológus honlapjaA Grafológiai Intézet honlapjahttp://www.grafint.hu/Grafonet.huhttp://www.grafonet.hu/A karriergrafológia buktatóihttp://www.karrier.hu/cikkek/karriergrafologia.phpA grafológia című folyóirat 1997-2000http://www.grafint.hu/folyo.htmlGrafológia fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50058

A gond akkor merül fel, ha csupán a páros egyik tagja ismeri fel, hogy szükségük lenne segítségre. Ilyenkor sokkal nehezebb megfelelő irányt mutatni és a grafológia szigorú etikai irányvonalán belül maradva csak az egyik félnek segíteni oly módon, hogy a párjáról annak személyiségi jogait sértő adatokat nem szolgáltatunk ki. Más kérdés, ha egy férfinak joga van bebújni egy nő ágyába, vagy egy nőnek joga van mosni egy férfi alsóneműjét, akkor joguk kell hogy legyen ahhoz is, hogy megismerjék egymást. A fontos csak az, hogy ne a grafológus szubjektív ítélő rendszere alapján, hanem egymás szemének tükrében lássák meg magukat. Ezért jó, ha az elemzés nem csak írásban, személytelenül, hanem személyes találkozás során történik meg.

Kik keresik párkapcsolati kérdésekkel a grafológust?

Ilyenkor visszagondolok néhány furcsa párra, homoszexuálisra, fetisisztára, párkapcsolat-képtelen aszexuálisra és végletesen hedonistára. A válasz az lehetne, hogy bárki és bármikor. Mégis a nehezen barátkozó, ismerkedő "levelezős társkeresők", akik nem az interneten, hanem a hirdetési újságok hasábjain keresztül ismerkednek, éppen olyan gyakran felbukkannak, mint azok, akik a meglévő kapcsolatukról akarnak még többet megtudni.

Mit figyel a grafológus?

leftA grafológia segítségével kézírásod alapján Te is elkészíttetheted személyiségelemzésed. Ha kíváncsi vagy, hogy mit mond el rólad kézírásod, csak a megrendelőt kell kitöltened, és Bucher Katalin okleveles grafológus és csapata hamarosan grafológia elemzést küld neked./noilapozo/horoszkop/20021203koszontunk.htmlKérj grafológiai elemzést!

A kézírás vizsgálatában a személyiség érettségére, a kapcsolaton belül elvárt dominancia, vagy alárendeltség vágyára, a szexuális késztetésekre, a felek énképére és motivációs bázisára éppen úgy figyelemmel kell lenni, mint az idő és pénz kezelésének képességére vagy a harmóniavágyra. A cím is sugallja azt a tévképzetet, hogy a GY betű, vagyis a g és az ipszilon kapcsolata a párkapcsolat minőségét ábrázolja. Ez a betűpár valóban sokat megmutat a pár szexualitásáról, de egy párkapcsolat nem csak szexből áll. Fontos az is, hogy ki hordja a nadrágot, ki dönti le a vitákat, ki az, aki mindig enged, ha arról van szó, és melyikük mennyit enged meg a másiknak.

A kapcsolatképtelenségről néhány szóval

Vannak olyan emberek, akik - bármennyire szeretnék is - valahogy képtelenek a kapcsolatteremtésre, és egy idő után olyan gátlásossá és komplexusossá válnak, hogy ez egész személyiségüket deformálja. A grafológus felismerve ezt a problémát nehezen képes átközpontozni az illető önértékelését, személyiségének belső értékrendjét. Mégis azt gondolom, hogy a grafológiai elemzés, mint első szembenézés önmagunkkal, sokat segít abban a nehéz döntésben, hogy ezzel az egész életüket megkeserítő állapottal kezdjenek valamit, felkeressék a megfelelő szakembert, a pszichológust, a kineziológust, a lélekgyógyászt.

A párkapcsolatok harmóniája igen keveseknek adatik meg, sokkal többen keresik. A harmónia megtalálásához pedig talán a legbiztosabb út a jó önismereten keresztül, a másik elfogadásán át vezet. Aki ezt a biztos utat választja, keresse meg azt a grafológust, akiben a legjobban megbízik!

Bucher Katalin

Grafológus kutatja az internetfüggőséget 20010618grafologus.html