Esélyek az Esélyév után

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság 2007-ben útjára indította az Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Évét, amely egyike az Európai Unión belüli, széleskörű, stratégiailag meghatározott diszkrimináció ellenes harc kiemelkedő kezdeményezéseinek. A programban Magyarország is részt vett - összefoglaló az eredményekről és a tervezett folytatásról.
Vágólapra másolva!

A 2007-es Európai Év célja az volt, hogy a közösségi és tagállami akciók segítségével felhívja az európai társadalom figyelmét az igazságos és összetartó, vagyis a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító társadalom előnyeire és a sokszínűségben rejlő értékekre; fókuszában az Európai Közösséget létrehozó szerződés 13. cikkében felsorolt hat diszkriminációs indok: a nemi, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron és szexuális beállítottságon alapuló megkülönböztetés állt.

Lényeges törekvés volt, hogy az EU állampolgárai felismerjék a sokszínűségben rejlő értékeket, és még inkább tisztában legyenek az egyenlőséghez és a megkülönböztetés-mentes élethez kapcsolódó jogaikkal és kötelezettségeikkel.

Tagállamról tagállamra

A résztvevő 30 országban (27 EU tagállam, továbbá Izland, Lichtenstein és Norvégia) számtalan helyi, regionális és nemzeti szintű programot valósítottak meg a múlt évben.

Az EB által 5 évvel ezelőtt kihirdetett A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen.(2003-2007) elnevezésű kampány leglátványosabb eleme, az egész Európát bejáró kék-sárga antidiszkriminációs kamion tavaly a 2007 - Egyenlő Esélyek Mindenki Számára Európai Év égisze alatt tett meg 25000 kilométert.

A kamion két alkalommal járt Magyarországon: május 30-án Szegeden a Széchenyi téren állomásozott, és augusztus 8-án visszatért, a Sziget Fesztivál helyszínére. Ez a mozgó páneurópai esemény lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők rendkívül szenzitív és interaktív, valamint játékos módon -kvízjáték, jelbeszéd workshop, illatok és hangok felismerése, ability park-, valamint antidiszkriminációs tréningeken keresztül megismerkedjenek a diszkriminációval, a hátrányos helyzetűek mindennapi nehézségeivel. A turné utolsó állomása november 19-én volt Lisszabonban.

Csiszolt közbeszéd

Rauh Edit, esélyegyenlőségi szakállamtitkár az év hazai vonatkozású történéseire visszatekintve arról beszélt, Magyarországon az volt a legfontosabb elképzelés, illetve cél, hogy a közbeszédet alakítsák, s hogy az állampolgárokhoz eljuttassák azokat az információkat, amelyek a diszkriminációmentes élethez való jogukat, illetve kötelezettségüket érinti.

"2007-ben március 5-én indítottuk el a magyar kampányévet és november 15-én zártuk le egy konferenciával, de ez nem igazi lezárás, ugyanis ezt a munkát a jövőben is folytatjuk."

Az országban ez idő alatt 280 olyan rendezvény volt, amiről a minisztérium tud, ahol használták az "Adj esélyt, az esélynek" szlogent és a logót. Valamennyinek az volt a célja, hogy a résztvevőket tájékoztassák a jogokról és kötelességekről, valamint, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy miért jó a befogadó, összetartó sokszínű társadalom, akár gazdaságilag, akár emberileg.

Az szakállamtitkár szerint akiket ma Magyarországon leginkább diszkrimináció érhet: a romák, a fogyatékosággal élők, vallási kisebbséghez tartozók, eltérő szexuális orientációjú emberek.

"A rendezvényeken ezeket a csoportokat mind szóba hozták, akár csak a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének kérdését, illetve a kort, mint diszkriminációs indokot, amely például megjelenhet a foglalkoztatásban."

Magyarországon ma még mindig tendencia, hogy egy középkorú ember, akármilyen tehetséges is a szakmájában, nehezebben kap munkát, arról nem is beszélve, hogy bizonyos kor fölött a hosszú lejáratú banki hitelek szóba sem jöhetnek.

"Igyekeztünk felhasználni minden lehetőséget arra, hogy a társadalom széles rétegét és szakértőket egyaránt megszólítsunk ebben a kérdéskörben, ezért különböző pályázatokat írtunk ki."

A minisztérium képviselője úgy gondolja: valamiféle változás elindulhatott, hiszen az emberek sokszor, sok helyen juthattak információkhoz, találkozhattak szakértői véleményekkel.

"Biztos vagyok benne, hogy mindez alakítja a közbeszédet, illetve a gondolkodást. Természetesen ezt akkor lehetne tényszerűen visszaigazolni, ha Magyarországon az induláskor is, és a lezárásnál is lett volna valamilyen felmérés, amiből kiderülne, hogy mi változott.

Európai szinten, az Eurobarométer, az Esélyévet megelőzően is valamennyi tagállamban elvégezte a kutatását, amiből az derült ki, hogy az emberek több, mint 50 százaléka úgy gondolja, bizonyos társadalmi rétegek nagyon komoly diszkrimináció ér. Most az Európai Év után is lesz egy visszacsatoló kutatás, ez azonban még nem készült el.

A 2007-es Európai Év négy kiemelt célkitűzése:
1. Jogok - felhívni a figyelmet az egyenlőség jogára, az antidiszkriminációra, valamint a többszörös diszkrimináció problémájára;
2. Képviselet - diskurzusok szervezésével bevonni a programba azokat a csoportokat, melynek tagjai diszkrimináció áldozatai, és biztosítani a nők és férfiak kiegyenlített részvételét;
3. Elismerés - a sokszínűség felismerése és népszerűsítése;
4.Tiszteletben tartás - összetartó társadalom hirdetése