Tilos lesz a hamburger, mint a cigi?

Vágólapra másolva!
Ahogyan néhány éve betiltották a dohányzást New York éttermeiben, hamarosan egy legalább olyan veszélyes dolog kerülhet tiltólistára - az egészségügyi szakemberek ugyanis betiltanák a zsír egy bizonyos típusát is.
Vágólapra másolva!

A napokban New York-i egészségügyi szervezetek egy olyan tervezetet hoztak nyilvánosságra, amely alapján megtiltanák a város 24 600 éttermében dolgozó szakácsnak, hogy az artériákat veszélyeztető alapanyagokat, elsősorban hidrogenizált zsírt használjanak az ételekhez - adta hírül az MSNBC internetes hírportál. Azok az éttermek pedig, amelyek megszegik az előírásokat - például egy olyan mártást szolgálnak fel, amelyben "rossz" típusú zsírok vannak -, tetemes bírságot is kaphatnak a tervezet szerint.

Ezek a mesterséges zsírsavak leginkább krémekben és szószokban találhatók, valamint olyan sütőolajokban és margarinokban, amelyeket a legnépszerűbb ételek elkészítéséhez használnak: ilyen olajban sütik a krumplit és a jellegzetes amerikai fánkot.

Az orvosok egyetértenek abban, hogy ezek a zsírsavak még a legkisebb mennyiségben is egészségtelenek, de a New York-i éttermek szövetségének szóvivője szerint az a terv, hogy egy teljesen törvényes és elfogadott hozzávalót betiltanak, "egyszerre elképesztő és nevetséges".

"Ezek a zsírok és olajok amerikai háztartások millióiban megtalálhatóak" - mondta Chuck Hunt, az éttermek szövetségének alelnöke az MSNBC-nek. - "Teljesen helyénvaló dolog, hogy feltüntetik az ételek tápanyag-összetételét a csomagolásokon, de az, hogy ki akarnak tiltani egy ilyen népszerű és gyakori összetevőt, elfogadhatatlan."

Hunt hozzátette, hogy egy ilyen tervezet megvalósulása káoszhoz vezetne: a szakácsoknak el kellene hagynia a régi, népszerű recepteket, és szinte teljesen át kellene alakítaniuk a süteménysütési szokásokat.

A legnagyobb gondban valószínűleg a nagy, népszerű étteremláncok lesznek, ha megvalósul a tervezet: ezek a gyorséttermek szinte kivétel nélkül használnak káros zsírokat az ételek elkészítéséhez, a hús-, a krumpli- vagy éppen a fánksütéshez - írja az MSNBC.

Zsírmentes életet!

Thomas Friedkin New York állam egészségügyi megbízottja azt ugyan elismerte, hogy a tervezet és a káros zsírok betiltása komoly kihívás elé állítja az éttermeket, de azt is hozzátette, hogy ezeket a zsírokat könnyedén lehet helyettesíteni növényi olajokkal, amelyek sokkal egészségesebbek és talán finomabbak is, mit a zsír. "Ezek a zsírsavak feleslegesek, veszélyesek és egészségtelenek" - mondta Friedkin az MSNBC-nek. - "Senki nem hiányolja majd őket, ha egyszer eltűnnek az éttermekből."

Az orvosok véleménye is hasonló: Dr. Walter Willett, a Harvard Étkezéstudományi Tanszékének elnöke üdvözölte a kezdeményezést. "Ez a rendelet életeket menthet" - mondta Willett - "A mesterséges transz zsírok nagyon mérgezőek, és évente több száz ember idő előtti halálában játszhatnak szerepet. A kormányzatnak már korábban be kellett volna vezetnie azt a rendeletet."

Mindenki érdeke

A New York-i tervezetben meglehetősen szoros határidőket szabtak az éttermeknek: 2007. július elsejéig meg kell szabadulniuk minden olyan főzőolajtól, margarintól és szósztól, amely mesterséges transz zsírsavat tartalmaz. 2008. július elsejére pedig egyáltalán nem lehet olyan ételt felszolgálni, amely a kifogásolt zsírokat tartalmazza. Ez a szabályozás nem érinti az élelmiszerboltokat, és azokat az ételeket (húsféléket és tejtermékeket), amelyekben minimális mennyiség megtalálható ezekből a zsírokból.

Chicagóban hasonló tervezetet nyújtottak be, és a mai napig folynak róla a tárgyalások - annak ellenére, hogy a legtöbben úgy gondolták, csak nevetéseges és szükségtelen kormányzati túlbuzgóságról van szó. A chicagói terv ráadásul csak azokkal a cégekkel szemben alkalmazna szankciókat, amelyek éves jövedelme túllép egy bizonyos összeghatárt. Így a tervezet legnagyobb vesztesei itt is a nagy étteremláncok lennének.

Vannak azonban olyan étteremláncok, amelyek még a tervezet benyújtása előtt, maguk döntött úgy, hogy nem használnak többet transz zsírokat az ételek elkészítéséhez: új, növényi eredetű olajokat használnak a krumplisütéshez és olyan szószokat kínálnak a vendégeknek, amelyek összetétele egészségesebb a korábbinál.

A legnagyobb étteremlánc, a McDonald's először Dániában kezdett el transz zsírtól mentes olajokat használni a krumplisütéshez, miután a skandináv ország betiltotta ennek a zsírsavnak a használatát az éttermekben felszolgált ételekben. "A McDonald's nagyon jól tudja, hogy milyen fontos is ez az ügy az emberek egészségének megőrzése szempontjából" - mondta Walt Riker, a cég kommunikációs igazgatója egy közleményben. - "Mindent megteszünk azért, hogy még tovább csökkenthessük a transz zsírok mennyiségét az ételeinkben." Tegyük hozzá: nem csoda, hogy a McDonald's megpróbál jó fényben feltűnni az ügy kapcsán, az utóbbi években ugyanis rengeteg támadás érte az étteremláncot az egészségtelen étkezési kultúra kialakulásában való felelősségéért.