Istennők léptei

Vágólapra másolva!
Akinek a lába nem elég szép formájú, akkor cselekszik helyesen, ha mély dekoltázzsal leplezi! - vallotta Marlene Dietrich. Vagy mégsem ez a megoldás? Cikkünkben azokról a módszerekről olvashatnak, melyekkel megőrizhetik lábaik vonzóságát.
Vágólapra másolva!

A lábápolásra már az ókori Rómában kiemelt figyelmet fordítottak a hölgyek. A szép járás, a jól megválasztott, kényelmes cipő, amelyben vonulni lehet, ami nem töri vagy nyomorítja meg a lábat, mindig is fontos volt a nőknek. A kisgyermek lábra állásakor eleinte még kapaszkodik, majd nemsokára talpacskája külső élére támaszkodva totyogni kezd. Rendszeres gyakorlás útján tanulja meg a helyes járást, a koordinált mozgást. A lábunk a mozgás, haladás eszköze, de egyben fontos esztétikai élmény is. Egy kivillanó boka, egy felsliccelt szoknya vonzó látvány. Ha a viselőjének szép a lába.

A lábszár védelme

A lábszár bőre legyen sima, feszes, hibátlan. Gondos ápolással elérhetjük a tökéletességet. A szép lábszár először is sportosan feszülő. A lábszár bőrét tanácsos vízzel és szappannal (glicerines szappan) megmosni, és szokásos testápolónkkal bekenni. Heti egy alkalommal aromaterápiás vagy baba masszázsolajjal végigmasszírozni. (Erre befűzhetjük partnerünket is! Kölcsönösen előnyös, kellemes időtöltés.) Különösen jó hatással lehet a lábszárra a száraz kefével való átdörzsölés. Közepesen durva sörtéjű kefével (ezt más célra ne használjuk és ne adjuk kölcsön!) körkörös mozdulatokkal a szív irányában, lentről felfelé dörzsöljük át a két lábszárat, míg a bőr enyhén ki nem pirul. Ekkor fejezzük be. Hatása, hogy az elhalt bőr eltávozik, a bőr megújul, és a visszér kialakulásának valószínűsége szinte nullára csökken. Ne viseljünk túl magas vagy túl vékony sarkú cipőt, és lehetőleg pihenjünk gyakran úgy, hogy lábainkat felpolcoljuk. Magas vérnyomásos és szívbetegeknek ez a módszer nem ajánlott.
A lábszár edzésére ajánlott mozgásformák a kerékpározás, lépcsőzés, guggolás, vízben futás, kocogás, séta.

Őzikelábak

A szőrös lábszárak csúnyák és divatjamúltak. A kozmetikushoz érkező leggyakoribb kérdés a lábak szőrtelenítésével kapcsolatos. Nézzük a lehetséges módszereket!

Borotválás

Erősíti a szőrösödést, bár minden női borotvákat gyártó cég ez ellen ágál. Naponta kell újra és újra borotválni a lábat, hónaljat és a bikini-vonalat annak, aki ezt a módszert választja. Ha borotválni akarja a lábát, hónalját és a bikini-vonalat, akkor lehetőleg erre a célra kifejlesztett készítményekkel tegye (borotvahab, borotvakrém, női borotva és borotválás utáni olajok). Ne használja párja borotváját, mert nagy a gyulladás vagy fertőzés veszélye.

Hagyományos gyanta

A legtartósabb eredményt érhetjük el vele. Akár hetekig nem kell a szőrösödéssel foglalkozni. Hátránya, hogy csak szakember végzi biztonságosan. Otthon megégethetjük vele magunkat, de az sem kellemes ha nem elég meleg a gyanta. A kozmetikákban csak tiszta helyen válasszunk hagyományos gyantakezelést, mivel sokan nem tartják tisztán a gyantát, így fertőzést okozhat. Az intim testtájakon veszélyes! A szőrzet a gyantázástól meglágyul és kiritkul. Mielőtt gyantáztatni megy, előtte pár napig ki kell bírnia, hogy szőrös, mivel a szőrök csak félcentisen ragadnak bele a gyantába. Egyelőre ez a legelterjedtebb szőrtelenítési mód.

Gyantapatron

A régi gyantával azonos eredményt érhetünk el vele. Egyszer használják, így kizárt a fertőzés esélye. Kicsivel gyorsabb a szőrnövekedés, néha nem húz ki minden szálat.

Hideg gyanta

Fájdalmas barkácsolós módszer, otthon is végezhető. Van, aki erre esküszik. Sem nem hatékony, sem nem tartós.

Szőrtelenítő krémek

A legbarátságosabb módja az otthoni gyors szőrtelenítésnek. Eredménye pár napig megmarad, de utána - mivel ez is erősíti a szőrösödést - fájdalmas lesz a gyantázás. A szőrtelenítő krémek allergizálhatnak, ezért bőrpróbát kell végezni. A krémek illata nem túl kellemes.

Bio-módszer

Arab nők gyakran használják a következő módszert. Hat kanál cukrot, egy fél citrom levét és pici vizet sziruppá olvasztanak. Ezt kenik a szőrteleníteni kívánt testrészre, és hirtelen lerántják. A citromsav jó hatású a bőrre. Ha a cukrot van pénzünk mézzel helyettesíteni, drágább, de jobb módszer. Ezt szalonban nem használják.

Epilálás

Egyre többen használják a különféle elektromos epilálókészülékeket. Nagyon sok fajtát lehet kapni, és viszonylag tartósak ezek a gépek, melyek forgó tárcsái csipeszként megfogják, kiemelik a szőrszálakat, majd kisebb, tárcsákon forgó kések levágják azt. Olyan gépet is lehet kapni, melyet masszírozó-előpuhító résszel szereltek fel. Előnye, hogy a kezelést bármikor elvégezhetjük otthon, higiénikus és tartós, de egy kissé fájdalmas. A gépek drágák, de sokáig használhatók, így "behozzák" az árukat.
Választhatjuk a "végleges" szőrtelenítést is, melyet szakember végez (lézeres epillálás), elég költséges, de hatásos módszer. Erről a módszerrről bővebben egy korábbi cikkünkben olvashat.

Kékes-vörös foltok, érdes bőr

Az oka lehet, hogy a hideg idő ellenére túl vékony harisnyában járunk, vagy az, hogy nem gondozzuk eléggé lábszárunkat. Ilyenkor segít a váltó zuhany, amit hideg vízzel kell befejezni. Segít a jó masszázs és a meleg harisnya is.
A térdek ápolására is érdemes odafigyelni. Tökhéj vagy luffaszivaccsal érdemes mosni, és a könyök bőrével együtt intenzívebben krémezni ránctalanító, bőrfeszítő kenőccsel.

A lábfejek ápolása

Naponta kell harisnyát váltani és lábat mosni. A lábfejjel azonban rengeteg problémája lehet még a legápoltabb nőnek is. Ezért ajánljuk a lábfürdőt:
Konyhasós, ecetes vagy citromos lábfürdőt ajánlunk a bőr egészségének és a körmök felpuhításának segítésére.
Ha a lábfej izzad, érdemes zsálya, rozmaring, eukaliptusz és fenyőtű keverékéből aromafürdőt készíteni, vagy zsályaszappannal mosni a lábat. Hatásos lehet a váltott lábfürdő is, felfrissít és élénkít. (Egyik láb hideg, másik meleg vízben és fordítva. A hideg legyen ilyenkor nagyon hideg, a forró pedig nagyon forró! Mindkét lábunkat a hidegbe téve fejezzük be a kúrát, és 5 cserénél ne alkalmazzunk többet!) Izzadó lábra csak langyos fürdő való. A lábizzadás legjobb és legősibb ellenszere: Sétáljon legalább fél órát a harmatban, mezítláb!

A kérges sarok: horzsakővel vagy erre a célra árusított készítményekkel távolítható el. Tilos ollóval levágni az elszarusodott részeket! A bőrt ezután olajjal vagy krémmel kell bekenni. A talpmasszázst és a pedikűrt legjobb, ha szakemberre bízzuk. Talpunk idegvégződései érzékenyek, és kárt is okozhatunk, ha összevissza masszírozzuk a talpunkat. Helyette járjunk gyakran mezítláb, kavicsos talajon.

A tyúkszemnek sose essünk neki házilag, ahogyan a láb gombás megbetegedéseit is csak orvossal vagy gyakorlott pedikűrössel kezeltessük. Hatásos lehet a tyúkszemtapasz, de gyakran panaszkodnak a tyúkszem kiújulásáról azok, akik tapaszt használnak.

Korábban
Mind egy szálig le vele!
A végleges szőrtelenítés módszereiről bővebben.
A várandósság alatt figyeljünk a lábainkra is
Tornacipők átka