Yumeiho-terapeuták: a testbeszéd mesterei

Vágólapra másolva!
A Yumeiho terápia a világon több mint 30 éve létezik, hazánkban az 1990-es évektől ismerik, valójában nyomó-gyúró, fellazító, izmokat és ízületeket helyreigazító terápia. A Yumeiho-terapeuták a testbeszédből: az ülésünkből, a fekvésünkből, a járásunkból, esetleg a nézésünkből is képesek látni, hogy a testünk szimmetriája mi módon bomlott meg. A felmérés után kezdetét veszi a terápia, mely több mint száz elemet tartalmazó mélymasszázsfajta.
Vágólapra másolva!

A mértékletesség, a kiegyensúlyozottság, az egészséges étrend, az egyensúly megtartása édes, sós, keserű, savanyú, csípős között, a helyes arányok kialakí­tása a nyersen fogyasztott ételek kö­zött, a test külső és belső védelme - mindennek betegségmegelőző hatása lehet. Viszont az önmagunkra kényszerített szigorú szabályok, a véget nem érő fogyókúrák, az egyoldalú étkezés és a mozgásszegény élet ellentétes reakciót válthatnak ki. Gyakran halljuk és használjuk magunk is a pszichoszomatikus megbetegedés fogalmát, de ennek a folyamatnak az első lépése a test megbetegedése, torzulása, amit követ a pszichés kimerültség, a lelki bajok egész sora.

Forrás: fitt.info
Forrás: fitt.info


Fejlesszük ki önmagunkban a testtel és annak igényeivel kapcsolatos tudatosságot. Ennek számos ismert módja van, gondoljunk csak a hatha jógára, amely feszíti az összes meridiánt és szabályozza a légzést, a tajcsra, ami jótékony hatással van a légzésre, a testet puhává és rugalmassá varázsolja. A keleti gyógyászat egészségszemléletében a fizikai körülmények mellett érzelmi és/vagy lelki tényezők is fontos szerepet kapnak: így például az aggódás, a bánat, a félelem, a düh, a túl nagy öröm: betegség kiváltó oka lehet.

A Yumeiho alapelmélete a test szimmetriáján alapul. A két láb függőleges helyzetben mintegy alátámasztja a medencét, így fiziológiás esetben a lábak egyenlő hosszúak, és erejük is megegyező. Vizsgáljuk csak meg az alsó végtagjainkat: a jobb izmosabb, a bal vékonyabb, és ha egy Yumeiho-terapeuta kezei közé kerülünk, nagy valószínűséggel el fogja nekünk mondani, hogy nem is egyforma hosszú az "alátámasztásunk", és ezt saját szemünkkel is láthatjuk majd.

Gondoljuk csak tovább, mi következik ebből. Megváltozik a testünk statikája, a gerinc természetes görbületei kiegyenesednek és egyéb, nem fiziológiás hajlatok alakulnak ki, ami fájdalomhoz, rossz tartáshoz és akár belszervi panaszokhoz is vezethet. A sok panasz elsődleges oka lehet a medence vízszintes helyzetének megváltozása.