Edzeni a szobában is lehet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A házon, lakáson belüli edzésnek előnye, hogy nem kell egész nap magunkkal hurcolásznunk a tornazsákot, azaz a fitneszruhát, edzőcipőt, törülközőt. Nem kerül sor rendszeres verejtékcserére a még rajtunk kívül a teremben izzadó ismeretlenekkel, sőt a parkolási gondunk is megoldódik. Ha rendelkezünk saját otthoni edzőeszközökkel, akár hamarabb is vékonyodhatunk, mint az edzőtermekben próbálkozó társaink.

A módszer persze nem mindenkinek alkalmas. Rendszerező elme, akaraterő és kitartás szükségeltetik hozzá. Házi magányunkban nem kapunk ugyanis dicséretet, hogy "ez igazán szép volt", ha fogunkat csikorgatva száznál is több hasprést vittünk véghez, mikor sokkal inkább kedvünk lett volna elfogyasztani egy fagylaltot. Könnyebben kísértésbe vihetnek olyan kisördögök is, akik arra csábítanak, hogy miután jól megraktuk a mosógépet, kiszálljunk végre a taposómalomból és leheveredjünk a kanapéra. Ám, ha akaratunk erős, felszerelkeztünk a hozzávalókkal - szobakerékpár, taposógép, fitneszkazetta -, az alábbi trükkök alkalmazásával kedvünkre házi tornázhatunk.

Tegyük rendszeres programmá az edzést! Nem elég néhány fekvőtámasz a spagetti megpuhulása és a paradicsomszósz elkészülése között. Az edzést rendszeres programmá kell tenni. Az időpontját írjuk be a határidőnaplónkba vagy ragasszunk ki egy emlékeztetőt a hűtő ajtajára. Máskülönben mindig lesz valami "jobb" dolgunk.

Öltözzünk alkalomhoz illően! Nem viselhet az ember farmernadrágot és bundapapucsot a tornateremben, hát otthon se tegyük! Öltsünk magunkra kényelmes öltözéket. Megteszi egy régi póló és melegítőnadrág, de divatos újdonságokkal is meglephetjük magunkat. Készítsük ki már előző nap az edzőruhát, pont úgy, mintha másnap egy terembe látogatnánk el.

Tegyük ki a "ne zavarjanak" táblát! Kedvesen hívjuk fel családtagjaink figyelmét arra, hogy most eljött a mi időnk. Ezt meg kell érteniük. Nem ez a megfelelő alkalom, hogy segítsünk megírni a gyerek olvasónaplóját és a testvérháborúk eldöntése is várathat még magára. Hozzunk szabályt: csak az a családtag léphet be a szobába, aki maga is végigcsinálja az edzést.

Ne vegyük fel a telefont! Pontosan erre valók az üzenetrögzítők és a gyermekeink. Kevés annyira fontos dolog van, ami ne várhatna az edzés végéig.

Szórakoztassuk magunkat! Ha a szobakerékpár nem fér el a rádió közelében, használjunk walkmant! A kormányra szerelhető eszközök segítségével egy palack víznek is jut hely, hogy gyorsan pótolhassuk a terhelés miatti folyadékveszteséget. Sokan olvasnak, tévéznek biciklizés közben, ezt az időmulatót azonban edzés közben nem ajánljuk; felmérések igazolják, hogy elterelődik ekkor a figyelem, és sokkal kisebb intenzitással, rosszabb tartással végezzük a gyakorlatokat.

Tükröm, tükröm. Egy tükör felszerelése otthoni "tornatermünknek" fitneszszalon-hangulatot kölcsönöz, és edzés közben szemmel is tarthatjuk magunkat, azaz munkánk minőségét. Ráadásul pózolhatunk a tükör előtt, amennyit csak akarunk, anélkül hogy ezért bárki is önimádónak tartana minket. Idővel pedig örömmel vehetjük észre vékonyodó tükörképünkön a pozitív változást.

Vezessünk edzésnaplót! Semmi sem ösztönzőbb hatású a sikernél. Egy rendszeresen vezetett edzésnapló követhetően és leplezetlenül tartalmazza az igazságot, dokumentálja az elért eredményeket. Tartsuk a naplót közelünkben, és jegyezzük fel minden edzés programját! A kiértékelésnél pedig ne legyünk túlságosan elnézőek magunkkal, vegyük észre, ha a lustulás jelei mutatkoznak rajtunk!

Ajánlat
Otthoni fitnessalapcsomagok nőknek, férfiaknak, családnak
Shape.hu
A fitnessmagazinban jó tanácsokat olvashat otthoni edzéshez is
Fitnessgépek
Alakformálás mesterfokon - Béres Alexandra fitnesskazettája
Még több fitnesskazetta

Korábban
Fitness-toplista
Ha esetleg most kezd el tornázni, és nem tudja, milyen zenére csinálja, szerezze be ezeket a számokat, és máris könnyebben megy a mozgás!
Becsapós fitness-eklámok
Sok mozgásnak fogyás a vége

Fórum: Fitnessterem-választó