A sok szoláriumozás veszélyes lehet

Vágólapra másolva!
Belgiumban a 15 és 35 év közötti korosztályban minden harmadik nő és minden tizedik férfi rendszeresen jár szoláriumba, márpedig a napágyak használata veszélyes is lehet - írja a La Derniere Heure című belga napilap csütörtöki számában.
Vágólapra másolva!

Az egyik fő probléma az, hogy a szoláriumozók nem érzékelik a veszélyt: a napágyak által kibocsátott ultraibolya (UV) sugarak ugyanis nem égetnek, vagy legalábbis csak a legérzékenyebb bőrű embereknél okoznak ilyen hatást. Ennek oka, hogy a napágyak főleg az UV-sugárzás egyik típusát, az UVA-t használják, miközben egy másik típus, az UVB az, amely égeti a bőrt - amelyről már korábban egyértelműen bebizonyították, hogy rákot okozhat. (A napsugárzás mindkét típust tartalmazza.)

A belga újság egy ausztráliai tudósnak, a sydneyi egyetem professzorának, Gary Hallidaynek a kutatási eredményeit ismerteti. A tudós mintegy húsz, bőrrákban szenvedő beteg szövetmintáit vizsgálta, és egy nagyon fejlett, lézert használó technikával azt elemezte, vajon milyen típusú UV-sugárzás okozhatta az illetőnél a rákos sejtek kifejlődését. Az eredmény egyértelmű: az UVA és az UVB egyformán káros, a különbség csak az, hogy az első típus a bőr mélyebben található sejtjeit támadja, a második pedig a felszínhez közelebb lévő rétegeket.

Az ultraibolya sugárzás tehát - bármilyen legyen is a típusa - komoly genetikai változásokat okozhat, ha hosszabb időn át éri a testet. Ez nem csak az olyan eseteknél igaz, amikor az illető több órán át napozik: a viszonylag rövid, de rendszeresen ismétlődő napozás is káros lehet - mutat rá a belga lap.