Illatos fürdő pár perc alatt

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az aromaterápiás fürdők minden várakozásunkat fölülmúlhatják, ha jól sikerül kiválasztani az illatokat és elkészíteni a fürdőadalékot. A hozzávalók könnyen beszerezhetők, sőt némelyik a háztartásunk alapvető része. A fürdőadalék alapja lehet valamilyen illatmentes tusfürdő, szappan vagy habfürdő is, de legjobb a méz. Az illóolajok ugyanis a vízben nem oldódnak, de mézben, tejszínben, alkoholban és szappanban igen, és így egymással is elkeverednek a különböző olajok.
Egy evőkanál mézhez vagy bázisolajhoz (mandula, búzacsíra) adjuk a kiválasztott illóolajakat, majd alaposan keverjük össze, és ezt oldjuk föl a kád vízben. Az illóolajokból elég pár csepp, különben az illatuk és a hatásuk elviselhetetlenül erős lesz. Nyolc-tíz cseppnél ne használjunk többet egy fürdéshez.

A következő keverék kitűnően ellazítja a napi munkában megmerevedett izmokat: 2 csepp eukaliptusz, 3 csepp fenyő, 6 csepp geránium és 2 csepp borsmenta olaj. Oldjuk föl ezeket az olajokat egy kanál mézben. Az ezzel illatosított vízben lélegezzünk mélyeket, és pihenjünk benne, amíg jó melegnek érezzük.