A candidiasis diétával jól gyógyítható

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Candida albicans sarjadzógomba normális körülmények között is előfordul szervezetünkben kis mennyiségben, de túlzott elszaporodása a candidiasis nevű, sok kellemetlenséggel járó, ismert fertőzést válthatja ki.

Jellemző tünetek

Tünetei rendkívüli ételérzékenységben jelentkeznek, étkezés utáni puffadással, gázképződéssel, depresszióval, energiahiánnyal, gyengeséggel járhat, de akár penészként is előfordulhat, például a szájban. Általában máj, lép- és emésztőrendszeri megbetegedésként írják le; ilyenkor a szervezetben a fontos emésztőenzimek hiánya miatt a vércukorszint csökken, és ennek nyomán következnek a gyomor- és bélrendszeri tünetek. A candidiasis kezelésében fontos az emésztés helyreállítása, az étrendi kiegyensúlyozatlanság megszüntetése. A Candida túlszaporodását a szervezet hiányos fehérjemérlege is elősegíti, éppúgy, mint a túl zsíros vagy természetellenes ételek fogyasztása, illetve a túl sok hideg és nyers táplálék.

Kiegyensúlyozott étrend

Forrás: ORIGOA szervezetünkben együtt élő káros és hasznos mikroorganizmusok, mikrobák, azaz baktériumok és gombák egyensúlyát táplálkozásunkkal is fenn kell tartanunk. Nem célszerű viszont közvetlenül a hasznos mikrobák fogyasztásával helyreállítani az egyensúlyt: inkább táplálékainkat kell úgy összeállítanunk, hogy ezzel biztosítsuk életfeltételeiket a szervezetünkben.

Étrendünkben helyre kell állítanunk a hideg és meleg ételek ésszerű arányát. Ajánlatos a nagy tápértékű gabonafélék fogyasztása, mint a köles, barnarizs, rozs, búza, kukorica, zab és árpa. Ezeket áztatás után alaposan megfőzve fogyasszuk, kiegészítve hüvelyesekkel, mint például a lencse, sárgaborsó, szójabab, csicseriborsó. A szóját szójatúróként, tofuként is fogyaszthatjuk, például barnarizskásával.

Nélkülözhetetlen az energiahiány pótlásához a megfelelő étrendi zsiradék. A telített zsírok helyett válasszuk inkább a telítetleneket, mint amilyeneket például a busa, a lazac és a makréla tartalmaz.

A kiegyensúlyozott étrend természetesen tartalmazzon húst és erjesztett tejtermékeket is, továbbá nagyobb mennyiségű zöldségfogyasztás is szükséges. Ez utóbbiak közül a candidiasis megelőzése szempontjából fontosak a spenót, a tökfélék, a petrezselyemgyökér és -levél, ami nemcsak az emésztést segíti, hanem természetes antibiotikus hatású és gyulladáscsökkentő is, éppúgy, mint a káposztafélék.

A húsfélék közül a vörös húsok fogyasztása előnyös, mert ezek telítetlenzsírsav-tartalma magasabb, mint a fehér húsoké. Fontosak a vastartalom és a B-vitamin (különösen a B2-vitamin) miatt is.

Ajánlatos a gyömbérrel, fokhagymával és rozmaringgal elkészített marhahús, birkahús rendszeres beiktatása étrendünkbe. A nagyobb arányú halfogyasztás mellett szárnyas húsokat is ehetünk, liba- és kacsahúst.

A tejtermékek közül igen jótékony hatású az ízesítetlen natúr joghurt és az élőflórás kefir. A sajtfélékből is a természetes erjesztésű és érlelésű sajtokat helyezzük előtérbe (gomolyatúró, Óvári, Anikó, Pannónia, feta, Eidami és a brindzafélék) a sokszor nyálkahártya-allergiát is okozó krémsajtokkal szemben.

A fűszerezéshez feltétlenül használjunk rozmaringot, sáfrányt vagy kurkumát, gyömbért, köményféléket (elsősorban római köményt), bazsalikomot a baktériumellenes hatása miatt, valamint curryt és koriandert.