Nyílt nap a Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézetben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kovács Gábor, az intézmény főigazgató-helyettese elmondta, október első szombatja minden évben a nagyközönségé a Korányiban. A szűrő- és vizsgálóállomásokra várnak mindenkit, aki kíváncsi vérnyomására, koleszterinszintjére, fogyni akar, asztmás, allergiás, légzésfunkciós vizsgálatot szeretne, vagy életmódján kíván változtatni.

Az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet hagyományosan a tüdő- és légúti betegségek megelőzésével és gyógyításával foglalkozik, és nagy szerepe volt a tbc visszaszorításában.
A tbc-ben megbetegedettek számának csökkenésével a betegek veszélyérzete is elmúlt, ezt jelzi az is, hogy míg 1980-ban országosan 6 millió 460 ezer szűrővizsgálatot regisztráltak, addig 2000-ben már csak 3 millió 997 ezret.
- Pedig a tbc idejébeni felfedezése jelentősen javítja a gyógyulás esélyeit - mondta Kovács Gábor.

A tüdő anatómiája és működésehttp://www.patikamagazin.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=258&mit=tüdőrákAz Országos Korányi Tbc- és Pulminológiai Intézet honlapjahttp://www.koranyi.hu/A Magyar Tüdőgyógyász Társaság honlapjahttp://www.doki.net/tarsasag/tudogyogyasz/

A szakember szerint a tüdőszűrés jelentősége ma már mégis a tüdőrákos betegek felfedezésében mutatkozik meg inkább.
- Évente Magyarországon 7-8000 új tüdőrákos megbetegedést ismernek fel, az esetek egyharmadában szűrővizsgálattal. Az ő életkilátásaik háromszor jobbak a panaszuk nyomán felfedezett társaikéinál - mondta a főorvos.

Kovács Gábor szerint a légzőszervi betegségekben szenvedők száma is évről évre emelkedik, és ebben nem kis szerepe van a légúti allergiának. Véleménye szerint az idei különösen erős pollenszennyezettség miatt várhatóan növekedik a betegek száma, ezért a nyílt napi szűrések közül az allergiavizsgálat lesz a legnépszerűbb.