Vágólapra másolva!
Szerdán éjjel megszületett Sacha Baron Cohen brit komikus és Isla Fisher színésznő első gyermeke. Az egészséges kislány nevét még nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Szerdán éjjel egy Los Angeles-i kórházban megszületett Sacha Baron Cohen brit komikus - azaz Borat - és Isla Fisher színésznő első közös gyermeke. Az egészséges kislány nevét még nem hozták nyilvánosságra, és a két híresség szóvivője semmilyen információt nem volt hajlandó elárulni a kisbabáról.

A 31 éves színésznő egy korábbi interjúban elmondta: semmi kedve visszamenni dolgozni, és azzal sem akar foglalkozni, hogyan adja majd le a terhessége során felszedett plusz kilókat.

"Nagyon jól érzem magam, soha nem voltam még boldogabb" - nyilatkozta az Ünneprontók ünnepe című film főszereplőnője. "Egyáltalán nem tervezem, hogy az elkövetkező néhány évben visszamegyek dolgozni. Csak a gyerekemmel és a párommal szeretnék foglalkozni."

Sacha Baron Cohen és Isla Fisher 2004 óta jegyesek, de az esküvő időpontját még nem tűzték ki. Mindkettőjüknek a most született kislány az első gyermeke.