Madonna egy afrikai kislányt is magához vesz

Vágólapra másolva!
Komoly vitákat kavart néhány hete, hogy Madonna örökbe fogadott egy egyéves malawi kisfiút. Az énekesnő most mégis úgy döntött, egy újabb gyereket kíván magához venni az afrikai országból.
Vágólapra másolva!

Az amerikai énekesnő, Madonna úgy döntött, hogy egy második gyermeket - ezúttal egy kislányt - kíván örökbe fogadni a szegény afrikai országból, Malawiból, annak ellenére, hogy első örökbefogadása komoly vitákat váltott ki az emberi jogi aktivistákból.

"Mindenképpen szeretnék magamhoz venni még egy gyereket" - nyilatkozta a napokban az énekesnő. - "Tudom, hogy milyen komoly hatása volt annak, hogy ötökbe fogadtam Davidet, de nem érdekel. Minél gyorsabban szeretném bővíteni a családot, ezúttal egy kislánnyal, hogy egy kicsit helyreállítsam a nemi egyensúlyt a gyerekeim között."

A 48 éves énekesnőnek már van két saját gyereke, a tízéves Lourdes és a hatéves Rocco. "Szeretném, ha ők is segítenének kiválasztani a leendő húgukat" - mondta Madonna. - "De egyelőre az a legfontosabb, hogy megszokják David jelenlétét, és megszeressék őt."

Az énekesnő örökbefogadásával kapcsolatos botrány alig néhány hónapja robbant ki: az emberi jogi szervezetek ugyanis egyáltalán nem értettek egyet azzal, hogy Madonna magához vette a 13 hónapos kisfiút, holott David Banda édesapja és nagymamája is gondoskodni tudott volna róla.

"Megmentettem ezt a kisfiút a biztos haláltól" - nyilatkozta Madonna egy francia magazinnak. - "Egyáltalán nem a reklám miatt tettem, és mindenki szégyellheti magát, aki ezt állítja. Már most úgy szeretem Davidet, mintha én lennék az édesanyja, és ugyanúgy nevelem majd fel, mint a másik két gyerekemet."