Milliós sztár-válások

Vágólapra másolva!
Soha nem jó dolog, ha egy házasság felbomlik. A rossz szájízt csupán két dolog tudja tovább rontani: ha minden a nyilvánosság előtt zajlik, és ha milliós vagyon elosztásáról van szó.
Vágólapra másolva!
Forrás: Forbes

Paul McCartney és Heather Mills
A Beatles egykori tagja 2002-ben vette feleségül a modell és környezetvédő Heather Mills-t. A látványos ceremóniára egy írországi kastélyban került sor, négy évvel azután, hogy McCartney első felesége, Linda rákban meghalt. McCartney idén júliusban adta be a válási papírokat a bróságra - házasságuk mocskosabbnál mocskosabb részleteivel azóta is tele van a sajtó. Mivel Mills nem volt hajlandó peren kívül megegyezni, az előzetes számolgatások alapján minimum 188 millió dollárt kap majd, de akár 376 milliót is elperelhet McCartneytől.



Forrás: Forbes

Steven Spielberg és Amy Irving
Amy Irving színésznő 1985 és 1989 között volt az Oscar-díjas filmrendező, Steven Spielberg felesége. Bár kötöttek házassági szerződést, de Irving sikeresen megtámadta azt. Azt állította ugyanis, hogy nem magyarázták el neki megfelelően a szerződésben foglaltakat. Végül peren kívül sikerült megegyezniük, és Irving végül 100 millió dollárral a zsebében távozott.


Forrás: Forbes

Mick Jagger és Jerry Hall
Miután kiderült, hogy a Rolling Stones együttes tagja teherbe ejtette a szeretőjét, felesége, Jerry Hall szupermodell azonnal válást kezdeményezett: a bírósági papírok szerint közel 50 millió dollárt követelt a férjétől. Jagger ügyvédei szerint a zenész semmivel nem tartozott Hallnak, mert a pár soha nem kötött hivatalosan házasságot - annak ellenére, hogy 21 évet töltöttek együtt és négy gyerekük született. Végül sikerült peren kívül megegyezniük, Hall a pletykák szerint nagyjából 20 millió dollárt kapott.


Forrás: Forbes

Harisson Ford és Melissa Mathison
Az Indiana Jonest alakító színész 1983-ban vette feleségül Melissa Mathison forgatókönyvírónőt, akivel 2004-ben váltak el. A színész hajlandó volt belemenni egy, a volt felesége számára igencsak kedvező alkuba: eszerint Mathison nemcsak 85 millió dollárt kap, hanem részesedést Ford minden olyan bevételéből, amelyet a házasságuk ideje alatt készített filmek után kap. Ford azóta Calista Flockhart színésznővel él együtt, de feleségül venni - valami miatt - nem hajlandó.