Sophie Ellis Bextor férjhez megy

Vágólapra másolva!
Sophie Ellis Bextor énekesnő esküvőre készül, mégpedig azzal a férfival, akivel tavaly ismerkedtek össze, amikor is Richard Jones Sophie kísérőzenekarában játszott egy turné erejéig. A gitáros állítólag egy romantikus nagyjelent keretében térdre borult az exmodell lábai előtt, hogy választ kapjon kérdésére.
Vágólapra másolva!

Sophie úgy tervezi, hogy ezentúl a család áll majd nála az első helyen, énekesnői karrierjét pedig háttérbe szorítja.

"Nagyszerű hír, mindketten nagyon boldogok, alig várták már, hogy szétkürtölhessék a világnak, hogy egy pár lesznek. Még nem állapodtak meg a pontos időpontban, de következő nyárra tervezik. Nagy ünnepséget szeretnének, minden közeli barátjukat és rokonukat meg fogják hívni. Mindenki nagyon örül az elhatározásuknak, és már alig várják, hogy végre koccinthassanak velük"- mesélte Sophie egyik közeli ismerőse.

Mostanában Sophie-t meglehetősen leköti az anyaság: fél éves kisfiával, Sonnyval nehéz időket kellett megélniük. A kisbaba a vártnál két hónappal korábban jött a világra, a múlt hónapban pedig Sunnyt agyhártyagyulladás miatt kellett kórházba vinni.