Vágólapra másolva!
Meddig leszünk még allergiásak?
Vágólapra másolva!

I. Bevezetés

Bevezetésképpen kalandozzunk egy kicsit az allergia történetében.

A történelem számos alakjáról leírták, hogy valamilyen érzékenységben szenvedett. A feljegyzések szerint a hatezer évvel ezelőtt élt Menész egyiptomi fáraó a méhcsípésre, Hippiász az i. e. 5. században a virágporra volt érzékeny. A kór mechanizmusát azonban korábban nem ismerték, ennek pontosítása csak a 20. században kezdődött meg. A vizsgálatok a 19-20. század fordulóján indultak meg, ezek eredményeképpen már ismerjük azokat a reakciókat, amelyek a bőr, a nyálkahártya, illetve a gyomor-bélrendszer tüneteihez vezetnek.

1. ábra


1873-ban jelent meg az angliai Manchesterben Charles Blackley könyve a szénanátháról, amelynek előszavában azt írja: ".. még ebben az országban is, ahol a leggyakoribb Európában a betegség, vannak orvosok, akik nagyon kevéssé ismerik, a Kontinensen pedig akadnak jó néhányan, akik még csak nem is hallottak róla".