Ukrajna agresszióval vádolja Oroszországot

Események

Viktor Janukovics, ukrajna, kijev
Rosztov-na-Donu, 2014. február 28. Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök sajtóértekezletet tart a dél-oroszországi Rosztov na Donuban 2014. február 28-án. (MTI/AP/Pavel Golovkin)
Vágólapra másolva!
Az oroszok páncélosokkal vonulnak, a légteret lezárták a Krím fölött.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül77 bejegyzés
08:10
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Fontos telefon Washingtonból

Joe Biden amerikai alelnök csütörtök este felhívta telefonon Arszenyij Jacenyuk újonnan megválasztott ukrán miniszterelnököt, és közölte, hogy az Egyesült Államok üdvözli kormánya megalakítását - jelentette be a washingtoni Fehér Ház.

Az Egyesült Államok támogatja az ukrán vezetést abban, hogy kikerüljön a politikai válságból, helyreállítsa a rendet, reformokat vezessen be az egészséges gazdaság kialakítása érdekében, tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit és jó viszonyt alakítson ki szomszédaival - tette hozzá Biden.

Az új ukrán kormány amerikai elismerése szempontjából fontos ez a telefonhívás - jegyezte meg tudósításában az AP amerikai hírügynökség. Washington korábban kijelentette, hogy a fővárosból való elmeneküléssel Viktor Janukovics ukrán államfő lemondott hatalmáról, bár Janukovics közleményben tagadta ezt. Biden többször beszélt vele korábban, a válság napjaiban.

08:18
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Feszült a helyzet a Krím félszigeten

 

A Krímbe vezető utak mentén géppisztolyokkal felfegyverzett ismeretlenek ellenőrzőpontokat állítottak fel Csanga és Armjanszke falvak körzetében, a Perekopi-földszoroson, és átvizsgálják szárazföldről a félszigetre érkező járműveket. A feloszlatott Berkut rendőri rohamosztag egyenruhájába öltözött fegyveresek, illetve karszalagot - az orosz zászló színeivel - viselő civilek tucatjai betonakadályokat létesítettek, és golyószóróknak tüzelőállásokat építettek ki (szintén orosz zászlókkal fellobogózott homokzsákokkal) a két településnél.

A Szevasztopolból és a környező falvakból érkezett fegyveresek újságíróknak azt állították, hogy céljuk megakadályozni ukrán nacionalisták bejutását a Krímbe, és elérni a félsziget csatlakozását Oroszországhoz.

Előzőleg csütörtök hajnalban helyi orosz fegyveresek elfoglalták a Krími Autonóm Köztársasági parlamentjének épületét a dél-ukrajnai Szimferopolban. Az ideiglenes ukrán vezetés válaszul készültségbe helyezte az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint az épületfoglalók azt állítják: azért vonták ellenőrzés alá a törvényhozás épületét, hogy az előző nap történt összetűzéseket elkerülendő, szavatolják a parlament normális működését.

Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök múlt szombati megbuktatása után, minden jel szerint a Krím, Ukrajna egyetlen, többségében orosz ajkú régiója vált az új hatalommal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyájává. Az új ukrán vezetők az elmúlt napokban többször is aggodalmukat fejezték ki a krími szakadár törekvések jelei miatt. A Krím félszigeti Szevasztopolban állomásozik az orosz Fekete-tengeri Flotta, amely egy 2010-ben, Janukovics elnökké választása után aláírt szerződés értelmében 2042-ig használhatja az oroszok számára stratégiailag és érzelmileg is fontos haditengerészeti támaszpontot.

08:30
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egy kis történelem

Galícia talán Magyarországnál is hányatottabb sorsú terület, és ebben nekünk is volt szerepünk. Történelmi visszatekintésünk Ukrajna nyugati részének a múltjára itt olvasható

08:37
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rejtélyes fegyveresek

Egyelőre nem világos, hogy pontosan kik azok a fegyveresek, akiket a krími repülőteret szállták meg, és azt sem lehet tudni, hogy mit akarnak. Az biztos, hogy gépfegyvereik vannak, a repülőtér amúgy normálisan működik.

08:49
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

A V4-es külügyminiszterek is közvetítenek

Kijevben és Donyeckben folytatnak ma megbeszéléseket a V4-ek külügyi vezetői. A tervek szerint találkoznak Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel, Vitalij Klicskóval, és várhatóan Julija Timosenkóval is.

Martonyi János magyar külügyminiszter szerint a V4-ek ezzel a látogatással is világossá akarják tenni, hogy a területileg egységes, szuverén és független Ukrajna mellett foglalnak állást, olyan ország mellett, amely teljes mértékben figyelembe veszi a demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, így az emberi és a kisebbségi jogokat is. A tárcavezető szerint a látogatás alkalmat ad arra is, hogy a V4 országai kifejezzék aggodalmukat a krími események miatt. Lényeges, hogy ne történjen több erőszakos cselekmény a Krímben, és elkerülhetővé váljon, hogy további áldozatai legyenek a válságnak – mondta Martonyi, aki szombaton Kárpátaljára látogat, Ungváron és Beregszászon a magyar közösség vezetőivel és egyházi vezetőkkel tárgyal.

09:01
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az EBESZ is aggódik

A krími fejlemények nagyon aggasztják az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ). "Nyomatékosan arra kérek minden érintett felet, hogy felelősségteljesen és óvatosan járjon el ebben a bizonytalan helyzetben" - írta Didier Burkhalter svájci külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke. Ezenkívül arra kért minden felet, hogy "tegyen meg minden lehetséges intézkedést az esetleges további erőszakos cselekmények elkerülése érdekében, és tartózkodjon mindenféle erőszakos tettől".

09:08
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egyre több a katona és a fegyveres

A legfrissebb jelentések szerint helyi orosz fegyveresek jelentek meg a Belbek szevasztopoli katonai repülőtér környékén. Amint azt az Interfax orosz hírügynökség internetes oldalán megbízható szevasztopoli katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a katonai egyenruhások célja megakadályozni "valamilyen fegyveresek" érkezését. A repülőtér területén egy páncélozott harci jármű is látható.

09:17
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ellenőrző pont Szevasztopolnál

Forrás: AFP/RIA Novosti/Vasiliy Batanov

09:25
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hol van Janukovics pénze?

Az ukrán ellenzéket közben a volt kormánytagok pénze is érdekli. Szerintük Viktor Janukovics és családjának a vagyona fedezné Ukrajna szükségleteinek egy részét. Vitalij Klicsko felszólította az amerikai és az európai tisztségviselőket, hogy fagyasszák be Janukovics és köreinek a külföldi számláit, és utalják vissza a pénzüket Ukrajnába.

09:35
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Blokád vagy invázió?

Az orosz fegyveres erők szevasztopoli blokádját fegyveres megszállásnak nevezte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. A helyzet nem fog javítani Oroszország és Ukrajna viszonyán.

09:46
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Moszkva nem csak katonákkal segít

Hanem pénzzel is. Vlagyimir Putyin orosz elnök felkérte a kormányt, hogy fontolja meg humanitárius segély küldését a többségében orosz ajkú Krím félszigetnek. A segélyről egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy a pénzt néhány közigazgatási egység ajánlhatja majd fel.

Putyin ezenkívül utasítást adott arra is, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal és más szervezetekkel a csődközelbe került Ukrajna pénzügyi megsegítéséről. Az orosz kormánynak továbbá kapcsolatban kell maradnia az ukrajnai kereskedelmi és gazdasági partnerekkel.

09:58
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Befagyasztották 18 ukrán bankszámláit Ausztriában

A kijevi kormány kérte az intézkedést a bécsi hatóságoktól. Az érintettek nevét nem hozták nyilvánosságra, csak azt, hogy korrupcióval és az emberi jogok megsértésével gyanúsítják őket. Vélhetően Viktor Janukovics leváltott ukrán elnök körébe tartozó emberekről lehet szó, akik állítólag jelentős vagyonokat helyeztek el osztrák pénzintézetekben.

Bécs átmeneti intézkedésnek nevezte a lépést, amíg az Európai Unió külügyminiszterei által február 20-án az akkori - azóta leváltott és az országból elmenekült - ukrán vezetők ellen meghozott szankciók életbe nem lépnek.

10:10
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Szükség lesz az IMF-re

Az alakuló krími feszültség nem az egyetlen válság, amellyel az új ukrán kormánynak dolga van. Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya árfolyama rekordalacsony szinten van. A Nemzetközi Valutaalap már jelezte, hogy kész segítséget nyújtani, és a napokban várhatóan elküldi a képviselőit Ukrajnába.

10:23
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

A kormány legitimitását firtatják

Az orosz parlament elnöke, Szergej Nariskin a Velencei Bizottságtól, az Európa Tanács alkotmányossági ügyekben illetékes testületétől szeretne véleményt kérni Ukrajna új kormányának a legitimitásáról. Oroszország és Ukrajna is tagja a 47 tagú Európa Tanácsnak.

10:36
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nehéz lesz teljesíteni az IMF-feltételeket

A Fitch Ratings szerint nincs könnyű dolga az ukrán vezetésnek. A nemzetközi hitelminősítő megerősítette Ukrajna hosszú futamidejű szuverén devizaadósságának mélyen spekulatív, "CCC" besorolását. A megerősítéshez fűzött elemzésében kiemeli, hogy változatlanul nagyok a politikai kockázatok, és a hatalmi átmenet folyamatának "számos potenciális kimenetele" lehet.

Ukrajna hozzáférése a külső finanszírozási forrásokhoz attól függ, hogy milyen gyorsan tud megalakulni egy olyan kormány, amelyet a lakosság széles köre elfogad, és amely koherens gazdaságpolitikát képes összeállítani.

Az átmeneti kormány szeretne ugyan IMF/EU-finanszírozáshoz jutni, ám nehéznek bizonyulhat az IMF-feltételek teljesítése, amelyek között várhatóan szerepel a lakossági földgázárak emelése vagy a költségvetési szigorítás - áll a Fitch elemzésében.

10:50
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülés lesz

Olekszander Turcsinov ideiglenes ukrán elnök rendkívüli ülést hívott össze a krími helyzet megtárgyalására, és azzal vádolta meg az orosz erőket, hogy hozzájárulnak a helyzet elmérgesedéséhez. Az ukrán gazdasági miniszter közben a BBC-nek azt mondta, hogy teljes mértékben elfogadhatatlan az, ami most a Krím félszigeten történik. Hozzátette, hogy mindent megtesznek majd az ország integritásának a megőrzéséért.

10:59
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az ENSZ BT-t is bevonnák

Az ukrán parlament az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívná, hogy megtárgyalja Ukrajna problémáit. Felszólították Oroszországot is, hogy hogy állítsa le az Ukrajna területi integritását fenyegető lépéseket.

11:10
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Könnyebb lesz határt módosítani

Orosz törvényhozók megkönnyítenék a határok módosítását. Olyan törvénytervezetet nyújtanának be a Dumának, amely megkönnyítené az Orosz Föderációhoz való csatlakozást: a tervezet szerint ehhez elég lenne egy népszavazás vagy parlamenti döntés. Jelenleg csak az Orosz Föderáció és a szuverén állam kölcsönös egyetértésén alapuló nemzetközi szerződés aláírása után csatlakozhat egy terület – vagy egy másik állam – Oroszországhoz, írja a Kommerszant.

11:25
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovics fia irányított

A leváltott ukrán elnök egyik volt tanácsadója szerint Viktor Janukovics vesztét a döntésképtelensége okozta: miután elutasította az európai partnerséget, de Oroszországhoz sem akart közeledni, mindegyik oldal cserbenhagyta. "Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy minden az elnök hibája. Úgy gondolom, hogy egy harmadik erő befolyásolta azt, ami történt" - mondta a tüntetők elleni állami erőszakról a Le Monde című napilapnak Hanna Herman, aki a narancsos forradalom óta tízen éven át "folyamatosan súlyos és sötét hangulatban" volt az ex-elnök egyik legközelebbi munkatársa. A tanácsadó nem mondta ki, de az interjút készítő újságíró szerint egyértelműen jelezte, hogy harmadik erőként Moszkvára gondol.

A volt tanácsadó úgy véli, hogy Moszkvának egyszerűen elege lett abból, hogy Viktor Janukovics folyamatosan lavírozott Brüsszel és keleti szomszédja között. A Majdanon pedig a "nagyon rendes embereken" kívül "nagyon sok bűnöző és az oligarchák pénze" is jelen volt. Szerinte ez utóbbiak is támogatták a hatalom bukását, mert minden egy kézben koncentrálódott. "Janukovics fia, Alexandr irányított mindent" - hívta fel a figyelmet Herman.

Arra a kérdésre, hogy terheli-e felelősség Janukovicsot a 82 ember haláláért, Herman azt mondta, hogy "nem szabad ördögnek lefesteni" a volt elnököt. Szerinte a fiának, "Alexandrnak nagyon erős befolyása volt" az apjára.

11:40
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki biztonságban van

A Krím félsziget új miniszterelnöke szerint a régióban élők biztonságban vannak. Szergej Akszjonov szerint a helyzetet teljes mértékben ellenőrzés alatt tartja ő, és a Krími Legfelső Tanács vezetője, Vologyimir Konsztatyinov. 

11:50
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Martonyi külön egyeztet

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével, Kovács Miklóssal. A szervezet ungvári székházában fogják áttekinteni a kárpátaljai magyarság helyzetét.

Martonyi János pénteki kijevi és donyecki látogatása után érkezik Kárpátaljára. Szombaton Ungváron a külügyminiszter a kijevi összecsapások áldozatainak emlékére celebrált szentmisén vesz részt, megbeszélést folytat Kárpátalja megye vezetőjével és a KMKSZ vezetésével, majd Beregszászra utazik, ahol felkeresi a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolát, találkozik a magyar egyházak vezetőivel és a helyi magyarság képviselőivel.

11:55
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Orosz katonai járművek a ködben

12:05
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Akcióban egy orosz hadihajó

Az orosz Fekete-tengeri Flotta egy hadihajója pénteken a Krím-félszigeten elállta a balaklavai kikötőből a tenger felé vezető kijáratot, így nem tudnak onnan kihajózni az ukrán határőrség parti egységei. Ezt az ukrán parti őrséghez közel álló, jól értesült forrás közölte Szevasztopolban az UNIAN ukrán hírügynökség helyi tudósítójával.

12:20
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

300 fegyveres a repülőtéren

Helyi hírek szerint mintegy 300 fegyveres továbbra is ellenőrzése alatt tartja a szevasztopoli Belbek nemzetközi repülőteret. A dél-ukrajnai város hatóságaihoz közel álló forrás szerint a fegyveresek az orosz fekete-tengeri flotta tengerészgyalogságához tartoznak.

12:30
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rögtönzött emlékmű Kijevben

Az emlékezés virágai Kijevben Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

12:40
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem avatkoznak be

"A repülőtér nem üzemel. Fegyveres összetűzés egyelőre nem volt. Az orosz katonák ugyanakkor megfigyelik a repülőtér munkáját, amelybe azonban nem avatkoznak be” – mondta Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. Hozzátette, hogy az ukrán katonai és belügyi erőket megerősítették a repülőtér környékén. A feszültség egyre növekszik, az ukrán rendfenntartók azonban nem képesek ellenállni a reguláris katonai erőknek. Avakov úgy vélekedett, hogy ez már nem az ukrán belügyminisztérium illetékessége, hanem az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanácsé.

13:01
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

A blokád videón

13:06
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Lezárták Timosenko adócsalási perét

A volt kormányfő ellen adócsalás és sikkasztás vádjával indított eljárást a harkivi bíróság. Az üggyel foglalkozó bíró azonban pénteken bejelentette, hogy az ügyészség visszavonta a politikussal szembeni a vádakat. Az ügy lezárása mellett a bíróság visszavonta a Timosenko ellen hozott vagyonelkobzási határozatot is.

Julija Timosenkót 2011-ben ítélték hivatali visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre a 2009-ben általa miniszterelnökként aláírt orosz-ukrán gázmegállapodás miatt. A Harkivban raboskodó, megroppant egészségű politikust a múlt héten engedték szabadon.

13:10
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kirúgták az ukrán vezérkari főnököt

Olekszander Turcsinov menesztette az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökét, Jurij Iljint, akit Viktor Janukovics a múlt héten nevezett ki. A menesztésének az okát nem részletezte az rövid elnöki közlemény.

13:18
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Helikopterek szálltak le Szevasztopolban

Nyolc katonai helikopter szállt le pénteken a Krím félszigeten lévő Szevasztopolban, és elképzelhető, hogy az egyiknek a fedélzetén Viktor Janukovics szökésben lévő volt elnök tért vissza Oroszországból Ukrajnába - jelentette a zn.ua hírportál. A portálnak név nélkül nyilatkozó forrás közölte, hogy a helikopterek az oroszországi Anapából érkeztek. Janukovics ellen tömeggyilkosságért nemzetközi körözés van érvényben.

13:25
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Svájcban nyomoznak Janukovics ellen

A genfi igazságügyi hatóságok bejelentették, hogy bűnügyi eljárást indítottak a leváltott ukrán államfő, valamint fia, Olekszandrellen pénzmosás gyanújával. Eközben a svájci kormány olyan határozatot hozott nyilvánosságra, amelyben befagyasztják húsz ukrán személyiség, többségükben az előző kormány leváltott minisztereinek svájci vagyonát.

13:39
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Klicsko bíróság elé állítaná Janukovicsot

A Bildnek mondta ezt egy interjúban. Hozzátette azt is, hogy a leváltott elnök felelős a meggyilkolt tüntetők haláláért. Szerinte Moszkva minden egyes ukrán állampolgárt provokál azzal, hogy védelmet nyújt Viktor Janukovics leváltott államfőnek.

Arra a kérdésre, vajon Julija Timosenko stabilizálhatja-e az országot, azt mondta, fontos, hogy a volt kormányfő kiszabadult a börtönből, és kétségtelen, hogy tehetséges politikus, de korábban már volt lehetősége az ország megváltoztatására, sok ígéretét mégsem valósította meg. A 2004-es forradalom után Timosenko és Viktor Juscsenko akkori elnök nem hajtott végre reformokat, ami "sokak számára a forradalom elárulását jelentette" - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés államfőjelöltje, hangsúlyozva, hogy tiszta és méltányos elnökválasztási kampányt szeretne, legfőbb célja pedig az, hogy hazája csatlakozzon az Európai Unióhoz.

14:03
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rendőrök Szimferopolban

Rendőrök Szimferopolban Forrás: AFP/Vasiliy Batanov

14:25
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovics kiadatását fogják kérni

Az ukrán legfőbb ügyész Viktor Janukovics szökésben lévő volt elnök kiadatását fogja kérni, ha bebizonyosodik, hogy Oroszországban tartózkodik - olvasható az államügyészség sajtóközleményében. A politikust tömeggyilkossággal gyanúsítják a kijevi tüntetőkkel szembeni, nyolcvan ember életét kioltó erőszakkal összefüggésben.

A volt ukrán államfő pénteken hagyta el a fővárost, miután a tiltakozók teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet. Utoljára egy nappal később jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor egy televíziós interjúban azon véleményének adott hangot, hogy továbbra is ő Ukrajna törvényes elnöke, valamint államcsínynek minősítette elmozdítását és illegitimnek nevezte a parlament által hozott törvényeket.

14:36
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Brüsszel sem lát tisztán

Az Európai Bizottság a krími helyzetre reagálva minden felet felszólít, hogy tanúsítsanak maximális önmérsékletet, és minden eddiginél jobban tartsák tiszteletben Ukrajna területi integritását - közölte Olivier Bailly, a brüsszeli testület szóvivője. A bizottság álláspontja az, hogy a Krím félszigeten kialakult helyzetre párbeszéd útján elért politikai megoldást kell adni. Bailly arra is rámutatott, hogy bár a bizottság olvasta a Krímből érkező különféle híradásokat, szeretne tisztán látni azzal kapcsolatban, hogy mi történik valójában.

Újságírói kérdésre a szóvivő úgy vélekedett, hogy Ukrajna és a Krím félsziget helyzetét nem lehet Grúziához és Dél-Oszétiához hasonlítani. "Minden ilyen párhuzam kockázatos és veszélyes" - közölte a szóvivő.

14:46
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Szükségállapot lehet a Krímben

Szükségállapot bevezetésének lehetőségét tanulmányozzák a Krím félszigeten kibontakozó válság megfékezése érdekében - mondta Andrij Parubij, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács nemrégiben kinevezett titkára. Az Interfax orosz hírügynökség tudósítása szerint Parubij azt is hozzátette, hogy ha be is vezetnének szükségállapotot, az nem jelentené a hadsereg bevetését, mivel szerinte a meglévő rendfenntartó erők is kezelni tudják a válságot. "Más, hatékonyabb megoldásokat fogunk keresni a Krím félszigeti helyzet eszkalációjának megállítására" - mondta. Az ukrán jogszabályok értelmében a parlament rendelhet el szükségállapotot, legfeljebb két hónapra.

14:59
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovics ragaszkodik az ukrán zászlóhoz

Viktor Janukovics hamarosan sajtótájékoztatót tart Oroszországban, a helyszínről érkező képeken négy urkán zászló látszik a neki felállított asztal mögött.

15:01
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Timosenko indul az elnökválasztáson

A BBC szerint ezt riválisa, Vitalij Klicsko mondta el újságíróknak az ukrán parlamentben. Klicsko azt mondta, Timosenko egy csütörtöki beszélgetés során jelezte neki ezt a szándékát.

15:04
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az oroszok befogadják az ukrán rendőröket

Az orosz belügyminiszter azokat a volt ukrán rendőröket csábítgatja, akik elhagyják Oroszországot, a BBC híre szerint állást ígér nekik az orosz rendőrségnél, és arra is bíztatja őket, hogy kérjenek állampolgárságot. A zavargások után sok rendőrt, főleg a különleges egység munkatársait a tüntetők elleni bűntettekkel - többek között gyilkossággal - gyanúsítják, ezért sokan elhagyják az országot.

15:13
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Janukovics sajtótájékoztatója. Oroszul beszél, azzal kezdi, hogy azért kellett elhagynia Ukrajánt, mert fenyegették az életét.

15:17
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Klicsko is indulna az elnökségért

Vitalij Klicsko újságíróknak megerősítette, hogy továbbra is fenntartja az ajánlatát, hogy indul az elnökválasztáson. Tegnap azonban beszélt Timosenkóval is, ami azt mondta, ő is indulna. "Nem látok ebben semmi kivetnivalót, de nagyon furcsa lenne, ha az ellenzéki erők egymás ellen küzdenének" - mondta Klicsko.

15:21
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovicsnál még múlt hét van

A sajtótájékoztatón arról beszél, hogy Ukrajnát a kisebbséget képviselő fasiszták vették uralmukba, ő továbbra is a múlt pénteki megegyezést tartja érvényesnek. Ennek részleteit külön elsorolta, külön kiemelve az utak és a közhivatalok tüntetőktől való megszabadítását, a fegyverek visszaadását. Ahogy csütörtökön is mondta, továbbra is elnöknek tekinti magát.

15:33
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Bocsánat!

Bocsánatot kell kérnem az ukrán emberektől a történtek miatt, mert nem volt elég erőm, hogy fenntartsam a stabilitást és megakadályozzam ezt a felfordulást - mondta Janukovics.

15:35
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Svájcban nyomoznak Janukovicsék után

A genfi igazságügyi hatóságok pénteken bejelentették, hogy bűnügyi eljárást indítottak a leváltott ukrán államfő, Viktor Janukovics, valamint fia, Olekszandr ellen pénzmosás gyanújával. Eközben a svájci kormány közzétett egy rendelkezést, amelyben befagyasztják húsz ukrán személyiség - többségükben az előző kormány leváltott miniszterei - svájci vagyonát. Köztük van Viktor Janukovics és fia is.

A Reuters hírügynökség magas rangú lichtensteini kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy Lichtenstein is be fogja fagyasztani volt ukrán kormánytagok pénzeszközeit.

 

15:38
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nem kér katonai segítséget Janukovics

Fog-e kérni orosz katonai segítséget, mikor tér vissza Ukrajnába? - kérdezték Janukovicstól. Azt mondta, ebben a helyzetben bármilyen katonai akció elfogadhatatlan. Nem fog ilyet kérni. Akkor megy haza, ha biztosítani tudják-e ő és családja biztonságát. 

15:47
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Krím Ukrajnához tartozik

Janukovics nem támogatja a krími politikusok függetlenségi törekvéseit. Azt mondja, nem találkozott Putyinnal az elmúlt napokban, csak telefonon beszélt vele. A jövő májusra kiírt ukrán választásokat nem tartja legitimnek, ezért nem is akar indulni azon.

15:50
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Rendeznék a nyelvtörvényt

A visegrádi országok külügyi vezetői ígéretet kaptak az újonnan kinevezett ukrán kormányfőtől arra, hogy mihamarabb rendezik Ukrajnában a kisebbségi nyelvtörvény ügyét - közölte Martonyi János külügyminiszter pénteken Kijevben az MTI-vel.

A V4-ek külügyi vezetői pénteken az ukrán fővárosban megbeszéléseket folytattak Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel, Andrij Descsica ideiglenes külügyminiszterrel, Vitalij Klicskóval, az Ütés (UDAR) párt elnökével és Olekszandr Jefremovval, a kormányváltás nyomán ellenzékbe vonult Régiók Pártjának frakcióvezetőjével.

A miniszterelnök és a külügyminiszter egyaránt hangsúlyozta, hogy az új ukrán kormány kész mihamarabb aláírni a szabadkereskedelmet is magában foglaló társulási szerződést az Európai Unióval.

15:53
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Moszkva nem beszélget a barátságról

Oroszország elutasítja Ukrajnának azt a javaslatát, hogy konzultáljanak a két ország barátsági szerződéséről, mert álláspontja szerint a Krím félszigeti események az ukrán belpolitikai folyamatok eredményeként következtek be - közölte pénteki nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium.

16:02
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovics: Nem adtam tűzparancsot

"Soha nem adtam utasítást a rendőröknek, hogy lőjenek, de jogok van megvédeni magukat" - mondta Janukovics a sajtótájékoztatón.

16:05
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Csoda, hogy Putyin még hallgat

Ismerve Putyin karakterét, csoda, hogy még nem szólalt meg az ügyben - mondta Janukovics a sajtótájékoztatón.

16:20
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Bekerítették az ukrán határőröket

A Krím félszigeten található Szevasztopol városában az ukrán határőröket bekerítették az orosz katonák - írja a BBC, és egy kis képet is közöltek, amin egy fegyveres őr néz ki egy ablakon.

16:35
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mi lesz az állatokkal?

Megkérdezték az elmenekült elnököt, hogy mi lesz Kijev melletti birtokán élő állatokkal. erre azt mondta, hogy 1999 óta lakott ott, és hivatalosan is az övé az épület. Korábbi elnökök is engedélyezték, hogy ott éljen az állami tulajdonú területen, majd 3,7 millió dollárért meg is vásárolta magának. „Mindenemet eladtam, hogy megvehessem, majd felújítottam” – mondta. A sajtótájékoztató véget ért.

Forrás: MTI/AP/Pavel Golovkin

16:52
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nem kell minket megvédeni

A Krím félszigeten élő oroszok petíciót indítottak, amelyben azt kérik Putyin orosz elnöktől, hogy ne avatkozzanak bele az autonóm régió ügyeibe. "Mi mindig is szabadon és békességben éltünk itt a félszigeten" - idézi a BBC a petíció szövegét.

16:58
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Moszkva is tárgyal az IMF-segélyről

Moszkva nem áll félre, és részt vesz azokon az IMF-tárgyalásokon, amelyek az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélyekről szólnak - idézi a Reuters Andrei Bokarevet, az orosz pénzügyminisztérium nemzetközi osztályának vezetőjét.

17:04
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az oroszok nem beszélnek Kijevvel

Andriy Deshchytsya ukrán külügyminiszter többször is megkereste az oroszokat, hogy megbeszélést kezdeményezzen velük, de nem kap tőlük választ.

17:19
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Marad a fegyver a jobboldaliaknál

Tekintettel a Krímben zajló eseményekre, nem szolgáltatja be fegyvereit a Jobboldali Szektor (PSZ) a nyugat-ukrajnai Rivnében és a hozzá tartozó megyében – jelentette be pénteki rivnei sajtótájékoztatóján Olekszandr Muzicsko, a PSZ nyugat-ukrajnai regionális koordinátora.

A nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből összeállt PSZ tagjai Muzicsko állítása szerint engedéllyel tartják maguknál fegyvereiket. Bizonyítékként megmutatta az újságíróknak saját fegyvertartási engedélyét. Közölte: a Krímben folyó események miatt nem időszerű letenniük a fegyvereiket – adta hírül a zik.ua lembergi hírportál.

17:31
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Elrendelték 24 ukrán tisztviselő letartóztatását

Az ukrán főügyész iroda 24 tisztviselő letartóztatását rendelte el az elmúlt 10 napban, a múlt heti véres összeütközések és halálesetek miatt. Köztük van Oleksandr Yakymenko, az ukrán titkosszolgálat vezetője, Vitaly Zakharchenko volt belügyminiszter és Serhiy Kusyuk, a Berkut különleges rendvédelmi alakulat vezetője.  

17:38
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Klicsko: Janukovicsot vissza kell hozni!

Klicsko a Twitteren üzent: Janukovicsot vissza kell vinni Ukrajnába. Felelnie kell azért, amit tett.

17:55
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

A tatárok nem ismerik el a krími kormányt

A krími tatárok nem ismerik el a csütörtökön megalakult krími kormányt. Refat Chubarov tatár vezető szerint a kormányt gyakorlatilag fegyverrel alapították meg. Ezzel azokra a kormányzati tisztviselőkre utal, akiket ismeretlen támadók fogtak el.

18:12
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Orosz gépek szállnak le a Krímben

Páncélozott kocsik is vonulnak egy oszlopban Szimferopol felé - írja a Ukrainska Pravda weboldal.

18:20
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Békét akarnak az oroszok és az amerikaiak is

Az ukrán válságról tárgyal John Kerry amerikai, és Sergei Lavrov orosz külügyminiszter. Ők is a békemegállapodást sürgetik, ahogy tette azt múlt héten az Európai Unió is.

18:30
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Sarkozy: új EU-ukrán együttműködés kell

Nikolas Sarkozy Ukrajnáról szól a 2012-es elvesztett elnökválasztás után tartott első nagyobb beszédében. Arra sarkallja az Európai Uniót, hogy új kereteket ajánljon fel Ukrajnának, Fehéroroszországnak, Grúziának és Oroszországnak az együttműködésre. Inti attól a nyugatot, hogy egy "katasztrofális" összeütközésbe keveredjen Moszkvával. 

18:35
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Putyin egyetért mindenkivel

Putyin telefonon beszélt David Cameronnal brit miniszterelnökkel. Egyetértenek abban, hogy a szabad választások tudják legjobban szavatolni Ukrajna biztonságos jövőjét.

Putyin egyeztetett John Kerryvel is, neki azt mondta, Oroszország kész segíteni Ukrajnának, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást.

19:05
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

John Kerry: ne tegyen senki félreérthető lépést

Az orosz és amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetése során kijelentették, hogy fontos, hogy megakadályozzák az ukrán helyzet újbóli lángra lobbanrtását, és egyik félnek sem szabad félreérthető lépéseket tennie.

19:15
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Orosz páncélosok Szevasztopolnál

Az AP újságírói kilenc orosz lövészpáncélost és egy teherautót láttak a Szimferopol és Szevasztopol között.

19:20
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Leállították a szevasztopoli repülőket

Leállították a légi közlekedést a szevasztopoli Belbek repülőtéren, miután ismeretlen személyek elfoglalták a kifutópályákat - írja katonai forrásokra hivatkozva az Interfax-Ukraine hírügynökség.

19:30
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Útleveleket a Berkutnak, de gyorsan

Az orosz külügyminisztérium utasította a krími Szimferopolban lévő orosz főkonzulátust, hogy azonnal kezdje meg orosz útlevelek kiadását a Berkut ukrán karhatalmi egység tagjainak. A Berkutot vádolják azzal, hogy múlt héten mesterlövészeket vetettek be a tüntetők ellen.

19:44
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

"Biztonsági okokból" érkeznek a páncélosok

Ahogy egyre feszültebbé válik a helyzet a Krímben, Ukrajna emlékezteti Oroszországot, hogy bármilyen katonai megmozdulást tesznek, mindig tiszteletben kellene tartaniuk a korábbi bilaterális megállapodásokat, amelyeket a két ország kötött egymással. Moszkva szerint a páncélosaik csak biztonsági okokból vonulnak fel.

20:10
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Újabb orosz repülők érkeznek

Legalább öt orosz II-76-os repülő szállt le a Gvardiysky katonai repülőtéren, nem messze Szimferopoltól - írja a Ukrainska Pravda internetes újság, szemtanúkra hivatkozva. 

20:48
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Némák a telefonvonalak a Krímben

Zárolták a telefonvonalakat a Krímben - adja hírül az Ukrán Channel 5 televízió. Az Ukrtelekom telefonos vállalat is megerősítette, hogy nem tud kapcsolatba lépni a krími állomáshelyével.

20:55
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Janukovics kiadását kéri Ukrajna

Ukrajna már hivatalosan is kéri Oroszországot, hogy adják ki Janukovicsot - mondja Oleh Makhnitsky főügyész.

21:15
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az ukrán külügyminiszter tiltakozik az orosz behatolás ellen

Ukrajna külügyminisztere hivatalosan is tiltakozik az ellen, hogy Oroszország behatolt az ukrán légtérbe, és megsértette az orosz-ukrán bilaterális megállapodást. A tiltakozás nem nevesíti, hogy a külügyminiszter szerint az oroszok pontosan mivel követtek el jogsértést. A korábbi tudósításokból az derült ki, hogy legalább öt orosz repülő landolt a Gvardeysky katonai repülőtérnél, de a BBC Russia később oda érkező tudósítója nem látott erre utaló jeleket. 

Ukrajna legnagyobb légitársasága, a Ukraine International Airline arról számolt be, hogy a Krím fölött lezárták a légi forgalmat, Kijevből egyetlen képet sem engednek be a szimferopoli reptérre. Egy másik reptéri alkalmazott viszont arról számolt be, hogy csak egy kijevi járat késett, a többi gond nélkül megérkezett - írja a BBC.

22:50
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Orosz invázió folyik a Krímben

"Orosz invázió szemtanúi vagyunk... a légteret lezárták, mert nagy számban szállnak le orosz repülőgépek és helikopterek" - mondta az ART ukrán televízióban Szerhij Kunyicin, az államfő kírimi különmegbízottja. A politikus becslése szerint közel kétezer orosz katonát dobtak át légi úton az autonóm köztársaság fővárosa, Szimferopol melletti katonai repülőtérre.

23:57
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az ukrán ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács segítségét kéri

Yuriy Sergeyev, Ukrajna ENSZ-nagykövete arról számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy orosz helikopterek és repülők lépnek be az országába, és az orosz fegyveresek elfoglalták a Krím legnagyobb repülőterét is. "Arra kértük a Biztonsági Tanácsot, hogy vegyék komolyan az ukrán helyzetet. Tegyék meg a megfelelő lépéseket, amelyekkel segítenek nekünk megállítani azokat a veszélyes fejleményeket, amelyek a nemzetközi békét és a területi integritásunkat veszélyeztetik" - mondta a nagykövet újságíróknak.

00:02
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az USA is közbeszól

Samantha Power, az USA ENSZ-nagykövete sürgeti Oroszországot, hogy húzódjon vissza a Krím régióból, és a sürgős nemzetközi mediáció szükségességére hívja fel a figyelmet. A BBC szerint Obama is beszélni fog a Fehér Házban az ukrán helyzetről.

00:07
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Obama: meglesz az ára bármilyen katonai beavatkozásnak

Obama a Fehér Házban röviden beszélt az ukrán helyzetről. Elmondta, hogy az ukránok megmutatták, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy meghatározza, milyen jövőt szeretne élni. Az USA kiáll a nemzetközi béke, valamint Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Figyelmeztette Oroszországot, hogy "meglesz az ára" bármilyen katonai beavatkozásnak Ukrajnában.

 

 

00:45
február 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nem törlik el a nyelvtörvényt

Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán elnök nem lépteti hatályba a kisebbségi nyelvtörvény eltörléséről hozott parlamenti döntést - erősítette meg péntek este az államfő krími különmegbízottja, Szerhij Kunyicin az ATR tv-csatornának adott nyilatkozatában.

Kunyicin úgy fogalmazott, hogy "sikerült meggyőzni az állami vezetőket - a nyelvtörvény meg lesz vétózva", s egy új dokumentumot terjesztenek elő. Turcsinov még csütörtökön munkacsoport létrehozására adott utasítást, hogy az "haladéktalanul lásson hozzá az új nyelvtörvény kidolgozásához".