Letartóztatták a moszkvai terrortámadás újabb gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a moszkvai terrortámadás nyolcadik gyanúsítottját – jelentette be a moszkvai bíróság keddi közleményében.
Vágólapra másolva!

Korábban a bíróság jóváhagyta a támadást elkövető négy férfi, valamint három másik férfi letartóztatását, akiket azzal vádolnak, hogy részt vettek a terrorcselekmény megszervezésében - közli az RT.

 

A nyomozók szerint összesen 11 embert vettek őrizetbe a lövöldözéssel és a gyújtogatással kapcsolatban, amelyben legalább 139 ember halt meg.

moszkva, terror, terrortámadás, támadás, szórakozóhely, lövés
A moszkvai terrortámadás helyszíne - Crocus City Hall.
Fotó: Szergej Vegyjaskin / MTI/AP/Szergej Vegyjaskin

A moszkvai bíróság hivatalosan nem közölt részleteket a nyolcadik gyanúsítottnak az ügyben való részvételéről. Sajtóértesülések szerint 

a férfi lakást bérelt a lövöldözés mögött álló fegyveresnek.

A gyanúsítottról, Alisher Kasimovról kiderült, hogy a Kirgiz Köztársaságban született, három gyereke van, büntetlen előéletű és egy kávézót vezet - írja a Ria Novostyi. A bírósági ítélet szerint hivatalosan is megvádolták azzal, hogy részt vett a terrorcselekmény megszervezésében.

Drámai fotókon a moszkvai terrortámadás

A Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális és üzletközpont koncerttermének épületébe péntek este négy fegyveres tört be, nyitott tüzet az emberekre és kezdett el gyújtogatni. A terrortámadásban és annak következtében 139 ember halt meg. 

PUTYIN, Vlagyimir
                                                                          Vlagyimir Putyin orosz elnök gyertyát gyújt a krasznogorszki terrorcselekmény áldozatai emlékére Moszkvában                                                                                                              Fotó: Mihail Mecel / Moszkva, 2024. március 24.

Vlagyimir Putyin orosz államfő azt nyilatkozta, hogy tudják, hogy "radikális iszlamisták kezével" követték el a terrortámadást, de 

az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő 

- tette hozzá az államfő, aki az ügy teljes körű kivizsgálását rendelte el.