Nagy a baj a Vörös-tengeren - nyersolajszállító tartályhajót támadtak meg a jemeni húszik

Vágólapra másolva!
Az Ambrey brit tengerészeti biztonsági cég adott hírt arról, hogy ismét nyersolajszállító tartályhajót támadtak meg a jemeni húszi lázadók, méghozzá a fennhatóságuk alatt lévő Mukha kikötőváros közelében.
Vágólapra másolva!

Az Ambrey brit tengerészeti biztonsági cég által kiadott közlemény szerint egy panamai lobogó alatt közlekedő nyersolajszállító tartályhajót ért rakétatalálat Mukha kikötővárostól körülbelül 18,5 kilométernyire délnyugatra, a hajón tűz ütött ki. Más részletet egyelőre nem tudni.

A kép csak illusztráció
Fotó: unsplash


    Előzőleg az Egyesült Királyság tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) szombaton számolt be arról, hogy bejelentés érkezett egy hajóról, amely "kisebb sérülést szenvedett, miután ismeretlen tárggyal ütközött" a Vörös-tengeren, a jemeni Hodeida kikötővárostól mintegy 139 kilométernyire északnyugatra. A támadásnak nincs halálos áldozata, a hajó és a legénység biztonságban van, és folytatja útját a célkikötő felé - jegyezte meg UKMTO, amely nem közölt közelebbit a hajóról.
    A húszik tavaly november óta már legalább ötven hajót támadtak meg, egyet eltérítettek, egyet pedig elsüllyesztettek. A támadások azonban egyre ritkábbak az Egyesült Államok válaszcsapásai, valamint a térségben közlekedő kereskedőhajók számának csökkenése miatt, miután sok vállalat inkább körbehajózza Afrikát, annak ellenére, hogy ez sokkal költségesebb és időigényesebb is.