Horror az általános iskolában: hatalmas mérgespók mászott elő a gyümölcsök közül

Vágólapra másolva!
A dél-londoni Croydonban található általános iskola diákjai és a dolgozók is sikoltoztak, amikor egy hatalmas vadászpók esett a padlóra egy banános dobozból.
Vágólapra másolva!

Egy óriási vadászpók egy banános dobozban több mint 4 800 kilométert utazott az Elefántcsontpartról az Egyesült Királyságba. A pók - egy Heteropoda venatoria - hatalmas riadalmat okozott az iskolában. Dani Zenith, egy tanársegéd elmondta: 

Az irodai dolgozók és a fiatal nők sikoltozni kezdtek, mi negyvenes éveinkben járó idősebbek pedig csak meglepődtünk, hogy mi történik. Elkaptuk a pókot, amíg a többiek teljesen kiborultak.

A vadászpók hírhedt a méretéről, és kifejlett állapotban akár öt centiméter hosszúra is megnőhetnek a lábai. A pánikot keltő példány egy fiatal hím volt, Dani becslése szerint körülbelül hat centiméteres lehetett.

Azonnal tudtuk, hogy ez nem egy szokásos házi pók

 - mondta egy nő. Az alkalmazottak feltöltöttek egy képet a pókról a Google képkeresőjébe, ami azt az eredményt adta, hogy egy vadászpókot találtak. A 45 éves nő a Facebookon felvette a kapcsolatot a Természettudományi Múzeummal, akik megerősítették a pók fajtáját. Bár a pók egy mérgespók és a csípése fájdalmas, de az emberre nem veszélyes - írja a Mirror. 

Az év elején gigantikus pók okozott riadalmat egy Lidlben. A vadászpókok Ausztráliában is őshonosok és egy videót osztottak meg arról, hogy miért kell mindig lehúzni a WC-t Ausztráliában. Áprilisban hatalmas drogfogás volt Németországban: banános dobozokban szállították a kábítószert. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!