Ez már tragédia: európai uniós NATO-ország akar nyíltan bevonulni Ukrajnába

Vágólapra másolva!
Az észt kormány már előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába.
Vágólapra másolva!

Észtország vezetése arról tárgyal, hogy csapatokat küldjön Ukrajna nyugati részébe, hogy átvegyék az ukrán erőktől a nem közvetlen harci feladatokat. Ezzel lehetőséget adnának Kijevnek, hogy még több saját katonát küldjön a frontra – mondta a Breaking Defense-nek az észt elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Ez a lépés még közelebb hozhatja a világháborút, hiszen az észt katonák Ukrajnába érkezése Oroszországot is válaszra késztetheti.

Világháborút hozhat, ha európai országok katonái mennek Ukrajnába

Madis Roll kijelentette, hogy a végrehajtó hatalom jelenleg elemzi a lehetőségeket, és bár azt mondta, hogy Észtország szívesebben tenne meg egy ilyen lépést egy teljes NATO-misszió részeként – „hogy megmutassa az erőt és az elszántságot szélesebb körben” –, de nem zárja ki azt sem, hogy egy kisebb koalíció tagjai legyenek.

A megbeszélések folyamatban vannak – mondta, s hozzátette:

Minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk. Nem szabad, hogy korlátozzuk a gondolatainkat azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem tartja azt sem elképzelhetetlennek, hogy az ilyen lépést ellenző NATO-országok „az idő előrehaladtával” meggondolják magukat.

Roll megjegyzései azután hangoztak el, hogy az észt védelmi erők vezetője, Martin Herem tábornok a múlt hét elején közölte, hogy a hadseregben hónapokkal ezelőtt megbeszélések folytak arról, hogy csapatokat küldjenek Nyugat-Ukrajnába. Az elképzelések szerint a feladataik közé tartozna egészségügyi szolgáltatások végzése, a logisztika és a légvédelem. 

Weber sorkatonaságot akar, Macron nem zárja ki a csapatok küldését Ukrajnába

Nyugat-Európában óriási méreteket ölt a háborús pszichózis. A háborúpárti politikusok egymásra licitálva tesznek olyan kijelentéseket, amellyel egész Európát konfliktusba sodornák az oroszokkal. Mint megírtuk korábban, Emmanuel Macron francia elnök nem hajlandó kizárni a nyugati csapatok telepítését Ukrajnába, Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője pedig azzal az ötlettel állt elő, hogy egész Európában vezessék be a kötelező katonai szolgálatot. Az oroszok azonban nem maradnak válasz nélkül a nyugati fenyegetésekre.

Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre 

– jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter az orosz parlament felsőházának külügyi bizottságában hétfőn, a tisztségére való újrajelöléséről folytatott konzultáción. Ennél durvább beszólása volt Dmitrij Medvegyevnek. Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a közösségi médiában közzétett bejegyzésében förmedt Kijev nyugati híveire, és azt állította, hogy „hülyék”, ha azt hiszik, hogy külföldi erők Ukrajnába küldése nem vezet veszélyes eszkalációhoz - írja a Magyar Nemzet.

Ha a NATO-katonák az ukránoknál kötnek ki, akkor nem korlátozódhatnak nem harci szerepekre.