Zelenszkij őrült lépései miatt fellázadhatnak a katonák

Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij felmentette főtanácsadóját és több más munkatársát szombaton.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnök menesztette Szerhij Sefirt, aki 2019 óta töltötte be a főtanácsadói tisztséget. Felmondott három tanácsadójának is, valamint két elnöki képviselőnek, akik az önkéntesek tevékenységét, illetve a katonák jogait felügyelték.

Egyelőre nem adtak magyarázatot a hónapok óta tartó személycserék újabb hullámára. Kedden Olekszij Danyilovot, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárát menesztette az államfő, február 8-án pedig Valerij Zaluzsnijt, a fegyveres erők parancsnokát, akit márciusban Ukrajna nagy-britanniai nagykövetévé neveztek ki.

Az ukrán légierő szombaton azt közölte, hogy Oroszország 12 Sahíd típusú drónt indított Ukrajna ellen az éjszaka folyamán - közülük kilencet lelőttek -, Kelet-Ukrajnára pedig négy rakétát lőtt ki.

VolodimirZelenszkij, Volodimir, Zelenszkij,
Volodimir Zelenszkij
Fotó: Photo by Sergei SUPINSKY / AFP / Photo by Sergei SUPINSKY / AFP

24 óra alatt Oroszország 38 rakétát lőtt ki, 75 légicsapást mért és 98 támadást hajtott végre sorozatvetőkből - közölte közösségi portálokon az ukrán hadsereg.

A Centrenerho ukrán energiaipari vállalat szombaton jelentette be, hogy a múlt heti orosz támadás teljesen lerombolta a zmijivi hőerőművet, a kelet-ukrajnai Harkiv megye egyik legnagyobb hőerőművét. A megyében mintegy 120 ezer ember otthonában van továbbra is áramkimaradás. A március 22-i támadás után hétszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.
    

Az elmúlt napokban Oroszország kiszélesítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra elleni támadásokat, súlyos károkat okozva több megyében.

Poltava megyei illetékesek szombaton közölték, hogy "több találat ért energetikai létesítményeket", de arra nem tértek ki, hogy pontosan milyen ágazatokban keletkezett kár.

Szombati összesítés szerint 99 drónt és rakétát lőttek ki pénteken Ukrajnára, Herszon megyei vezetők szombat reggeli közlése szerint egy polgári személy meghalt. Egy Dnyipropetrovszk megyei lakos a kórházban halt bele repeszek okozta sebesülésébe Szerhij Liszaknak, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjének közlése szerint.