Újabb döbbenetes részletek derültek ki a tajvani földrengésről

Vágólapra másolva!
Meghaladta az ezret a tajvani földrengés sérültjeinek száma csütörtökre virradóan. A halálos áldozatok száma továbbra is kilenc. A Hualien megye egyik nemzeti parkjában eltűnt ötven szállodai alkalmazott közül több tucatnyit megtaláltak.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, 7,2-es erősségű földrengés volt szerdára virradóra Tajvanon, Hualien megye keleti részén. A rengésben az eddigi adatok szerint kilencen meghaltak és több mint ezren megsérültek - írta a BBC. 

A tajvani tűzoltóság közlése szerint a sérültek száma 1058, és a Tarokó Nemzeti Parkban eltűnt ötven szállodai alkalmazott többségét megtalálták.

 További 646 ember még mindig nem tud kijutni a park területéről az útlezárások miatt, ők többnyire hotelekben vannak 

- tették hozzá. Szerdán helikopterrel sikerült kimenekíteni a két kőfejtőben ragadt hetven bányász közül az egyik helyszínről hat embert - közölték a hatóságok csütörtök reggel, hozzátéve, hogy a másik helyszínen 64 ember még mindig el van zárva a külvilágtól.

Tajvan, földrengés
 Megroggyant ház a kelet-tajvani Hualienben 2024. április 4-én
Fotó: MTI/AP

Csütörtökön folytatódott a Tarokó-szurdokot a sziget nyugati partvidékével összekötő autópálya megtisztítása a törmelékektől. Lin Ju-csang belügyminiszter a Facebookon megosztott bejegyzésében közölte, hogy a mentőszolgálatok várhatóan csütörtök este jutnak el a parkban rekedt emberekhez.

A Hualien felé tartó vasútvonalat már csütörtök reggel megnyitották egy állomás kivételével, amely a földrengés okozta károk miatt továbbra is zárva marad - közölte a vasúttársaság vezetése.
Hualien városban az épületekben rekedt összes embert kiszabadították, de a háromszáznál is több utórengés miatt sokan otthonuk helyett sátorban töltötték az éjszakát.

A város központjában található tízemeletes épület, az Uránusz lakói az épület előtt várakoztak, hogy kihozhassák lakásukból legfontosabb személyes tárgyaikat. 

A lakókra védősisakot adtak, és mindenkinek tíz perc állt a rendelkezésére, hogy összegyűjtse a legfontosabb értéktárgyait.

Összedőlt lakóház romjait takarítják el munkagéppel a kelet-tajvani Hualienben 2024. április 4-én
Fotó: DANIEL CENG / MTI/AP

Hszu Csen-vej, Hualien város polgármestere korábban 48 megrongálódott lakóépületről számolt be, amelyek közül több olyan éles szögben dőlt meg, hogy a földszinti rész teljesen összezúzódott.

Mindeközben érkeznek a beszámolók a túlélőktől, egyikük azt mondta,

a hegyről golyóként záporoztak a kövek, nem volt hová menekülnünk, mindenki a homokzsákok mellé futott fedezékbe. 

Egy másik túlélő azt mesélte, hogy az Uránusz épületével szemben dolgozott, amikor az összeomlott, a BBC-nek elmondta: 

"Annyira remegett, hogy alig tudtam járni. Nagyon megijedtem. Úgy éreztem, hogy a lábaim már nem tudnak irányítani. Hála a kollégáimnak, ők rángattak ki, így ki tudtunk jutni".

Helyi jelentések szerint egy tanárnő akkor halt meg, amikor visszament, hogy megmentse a macskáját, az épület azonban összeomlott - írta a portál.