Szörnyű tragédia, halálra késeltek egy 17 éves gyereket, elmenekült a gyilkos

Vágólapra másolva!
Gyerekgyilkosság történt az angliai Manchester városában, ahol halálra késeltek egy 17 éves fiút. A család teljesen összetört, a tettest keresi a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Halálos késelés történt Manchester városában csütörtök délután, helyi idő szerint délután 16 óra körül - írja a Bors

Az áldozat egy 17 éves fiú, akit ugyan a mentősök kórházba szállítottak, de a fiú nem élte túl a késelést.

A rendőrség azt közölte, hogy a tettest nem sikerült elfogni - írja a Sky News.

A BBC-nek egy helyi lakos azt nyilatkozta, hogy gyilkosság helyszínén nincs kamera. Egyelőre nem tudni, hogy ki volt a gyilkos, illetve az sem világos, hogy mi volt az indítéka.

Húga, Kacee elmondta, hogy a testvére halála után a család teljesen összetört.

Hiányzol és szeretlek, összetört a szívem

– mondta könnyek között Kacee.

Ez egy tragikus és értelmetlen veszteség, a gondolataink az áldozat családjával és barátaival vannak

 – mondta a nyomozást felügyelő rendőr.