Egy ember meghalt egy szektarituálé után

death cap, mérgező gomba, amanita arocheae, gomba, halálsapka, galóca, galócaféle halálos
A mesterséges intelligencia egyáltalán nem tudja biztonsággal megkülönböztetni a gyilkos galócát pár ehető rokonától.
Vágólapra másolva!
Egy nő meghalt, ketten pedig súlyos mérgezéssel kerültek kórházba, miután az "alternatív és holisztikus egészségügyi szolgáltatásról" híres ausztrál Soul Barn-ban kuruzslók és sarlatánok főzetet itattak az ott üdülő vendégekkel a spirituális megtisztulás jegyében.
Vágólapra másolva!

A szörnyű balesetet valószínűleg egy "bőrápolási szakértő" okozta, aki "vadon gyűjtött gyógynövényekkel" dolgozik, kombinálva a rituális elemeket a modern technikákkal. 

A helyi farmokról és vadon termő növényekből származó, átitatott gyógynövényolajokat, valamint a világ minden tájáról származó, kézzel készített bőrápolási termékeket használ, amelyeket kifejezetten a hatékonyságuk és tisztaságuk miatt választottak ki

-hirdeti a hely.

A Victoria rendőrség szóvivője a Daily Mail Australia című napilapnak elmondta, hogy a Moorabool bűnügyi nyomozócsoport nyomozói vizsgálják a halálesetet. Úgy vélik, hogy a nő a Fraser Street egyik elvonulóhelyén tartózkodott, amikor 12 óra körül rosszul lett, miután elfogyasztott egy italt. 

A nyomozás továbbra is folyamatban van, és a rendőrség jelentést készít a halottkém számára

 - áll a nő közleményében.

Forrás: Mirror