Sürgősségi döntést hozott az USA a háborúról, ami mindent befolyásolhat

Vágólapra másolva!
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezett egy 138 millió dolláros (49 milliárd forint) sürgősségi fegyvereladást Ukrajnának a Hawk légvédelmi rakétarendszer létfontosságú javítása és pótalkatrészeinek biztosítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Az indoklás szerint Ukrajnának sürgősen szüksége van a karbantartási támogatásra, hogy a rakétarendszereket továbbra is működtethesse.

A Hawk légvédelmi rendszert az Egyesült Államokban fejlesztették ki, közepes hatótávolságú, repülőgépek megsemmisítésére, későbbi módosításaiban pedig rakéták elfogására is használják

 - írja a Reuters.

Ukrajnának sürgősen növelnie kell a védelmi képességeit az orosz rakétacsapások és légierő elleni fellépéshez. A Hawk fegyverrendszer fenntartása és karbantartása fokozza Ukrajna képességét arra, hogy megvédje népét, és megvédje a kulcsfontosságú nemzeti infrastruktúrát – közölte a keddi döntést indokolva az amerikai külügyminisztérium.

A Pravda szerint a Fehér Ház márciusban bejelentette, hogy 300 millió dollár (109 milliárd forint) értékű rendkívüli fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnának sürgősségi biztonsági segítségként, hozzátéve, hogy ezt az összeget a védelmi minisztérium (Pentagon) által megspórolt költségekből sikerült előteremteni.

Az Ukrajna számára a kongresszusban korábban megszavazott költségvetési források tavaly év végén elfogytak. A Fehér Ház és a kongresszus között az újabb felhatalmazásról hónapok óta tart a vita. 

A republikánus kongresszusi tagok egy része azt várja a Fehér Háztól, hogy az ukrajnai támogatások folytatása előtt Joe Biden elnök tegyen hatékony intézkedéseket az illegális határátlépések megakadályozására, ami a mexikói határon rekordokat dönt, és Bidenék tehetetlenül nézik ezt.

A Fehér Ház tavaly ősz óta próbálja elérni, hogy a kongresszus egy úgynevezett nemzetbiztonsági törvény részeként fogadjon el mintegy 60 milliárd dollárnyi katonai támogatást, amelyből az Egyesült Államok folytathatja az ukrán hadsereg ellátását fegyverekkel.