Stratégiát váltott Oroszország, az ukránok szerint óriási a baj

Vágólapra másolva!
Az egyik nagy baloldali amerikai híroldal arról ír, hogy Oroszország stratégiát váltott, ennek köszönhetően pedig elképesztő károkat okoztak az ukrán energetikai infrastruktúrában.
Vágólapra másolva!

Oroszország a korábbi, nagy területekre és sok célpontra kiterjedő rakéta- és dróncsapások helyett jelenleg sokkal kisebb számú célpontot támad, hasonló mennyiségű fegyverrel. Ennek következtében pedig a célpontokat nagyobb arányban sikerül megsemmisíteni, mint korábban, hiszen a bejövő drónokat és rakétákat a légvédelem ilyen koncentrációban már nem tudja sikeresen megállítani. Moszkva először március 22-én alkalmazta az új stratégiát, azt pedig az ukrán fél is beismerte, hogy sikeresen. 

Alekszander Karcsenko, a kijevi Energiaipar Kutatási Központ igazgatója arról beszélt az amerikai híroldalnak, hogy az új orosz stratégiával a légvédelmet terheli túl Moszkva, míg Maxim Timcsenko, a DTEK energetikai vállalat vezérigazgatója szerint a 2023-as támadásokhoz mérten az idei évben az oroszok által az energetikai létesítmények irányába intézett csapások sokkal hatékonyabbak lettek. Volt olyan ukrán vélemény is, mely szerint az oroszok néhány nap alatt elpusztították az elmúlt egy évben megjavított energetikai létesítményeket.