Robbanás Olaszországban, többen meghaltak egy vízerőműben

Vágólapra másolva!
Három ember meghalt, hat eltűnt és hárman megsérültek egy észak-olaszországi vízerőműben történt robbanás következtében kedden délután - közölte az olasz tűzoltóság.
Vágólapra másolva!

A robbanás a Bologna és Firenze között fekvő Suviana víztározó duzzasztógátjánál történt, 30 méteres mélységben, egyelőre ismeretlen okokból - írja a Reuters.

A közeli Camugnano polgármestere elmondta, hogy a robbanás után tűz ütött ki a vízfelszíntől számított mínusz 9. szinten, és víz is behatolt az erőműbe.

Az első információk szerint az erőmű alkalmazottai egy turbinán végeztek épp munkálatokat, amikor a robbanás történt. A tűzoltók nehezen tudják megközelíteni a helyszínt, több helikoptert is bevetettek.