Pánik egy olasz síparadicsomban, síelők ugráltak ki a felvonóból a viharos szélben - videó

Vágólapra másolva!
Rettegés fogta el a síelőket, de még a lentről bámészkodókat is, akik látták, hogy a viharos szél hogyan rángatja a felvonókon rekedteket egy olaszországi síközpontban.
Vágólapra másolva!

A viharos szél hirtelen támadt fel az olaszországi Breuil-Cervinában található Cervino síparadicsomban. 

Az olasz síközpont felvonóit több mint 100 kilométer/órás szél lengette úgy, hogy a sífelvonók között több ülésen is síelők utaztak.

A Fox News szerint egy síelő, aki akkor az egyik felvonóban rekedt egy barátjával hétfőn egy tévéműsorban elmondta, hogy a szél a 112 kilométer/órát is elérte.

A síelő elmondta, hogy úgy érezte magát, mint egy mosógépben, és "többször is teljes pánik és félelem lett úrrá rajta".

A felvonó 10 széke megsérült, és kivonták a forgalomból. Egy másik tapasztalt síelő, aki a sífelvonóban rekedt azt hitte, hogy meg fog halni, ugyanis az a veszély is fenyegetett, hogy a velük szemben lévő sífelvonó ülésekkel összeütköznek. Közel negyven percig himbálóztak a levegőben. A videófelvételen látszik, amint 

egy ember lezuhant a felvonóról.

Egy nő elárulta, hogy szerinte ő és párja csak azért maradtak életben, mert a mellette ülő férfi mintegy 100 kilogrammot nyom, ezért nem tudott olyan mértékben kilengeni az ülésük, mint a pórul járt síelőnek - írja a Daily Mail.

A lezuhant síelőt később kórházba szállították. Állítólag inkább az ugrást választotta, semmint hogy tovább himbálózzon a bizonytalanban.

Az üdülőhely lezárta a sífelvonót a rossz időjárási viszonyok miatt. A síelők azonban arra panaszkodnak, hogy a síközpont elbagatellizálta az ügyet, és nem tulajdonított neki olyan fontosságot, mint, amit kellett volna.