Óriási kokainszállítmányt foglaltak le Törökországban

Vágólapra másolva!
A török rendőrség az ország történetének harmadik legnagyobb kokainszállítmányát foglalta le - jelentette be Ali Yerlikaya belügyminiszter, miközben a szervezett bűnözést figyelő csoportok arra figyelmeztettek, hogy Törökország egyre inkább az Európába irányuló kábítószerek belépési pontjává válik.
Vágólapra másolva!

Ali Yerlikaya az X-en jelentette be, hogy a rendőrség három tartományban végrehajtott akciói során 608 kilogramm, többnyire folyékony állapotú kokaint, illetve csaknem 830 kilogramm olyan vegyi anyagot foglaltak le, amelyet a kábítószer feldolgozásához használnak. 

A razziák egy nemzetközi bűnszervezetet vettek célba, amelynek őrizetbe vették a libanoni-venezuelai illetőségű vezetőjét három további külföldi társával és kilenc török állampolgárral együtt. 

A bűnbanda Tekirdag és Antalya tartományokban szőlőskertekben készítették és rejtegették a kokaint műtrágyának álcázott csomagolásban.

A szervezett bűnözést figyelő csoportok szerint Törökország egyre inkább a Dél-Amerikából Európába érkező kokain tranzitközpontjává válik, mivel az olyan kikötőkben, mint például a hollandiai Rotterdam, szigorodnak a biztonsági intézkedések - írta a Guardian.

A Global Initiative Against Transnational Organized Crime nevű szervezet tavaly októberi jelentésében az állt, hogy a törökországi kokainfogások 44 százalékos emelkedése 2021 és 2022 között nem tükröződött a helyi drogfogyasztás mértékében, ami azt jelzi, hogy Törökország feltehetően "drogfolyosóként" működik.

A legnagyobb kokainfogás Törökországban 2021-ben volt, akkor 1,1 tonnát foglaltak le a kábítószerből Mersin kikötőjében Ecuadorból érkezett banánosdobozokba rejtve.