Majmok által hordozott halálos vírus miatt adtak ki figyelmeztetést Hongkongban

Vágólapra másolva!
Egy 37 éves férfi kritikus állapotban került kórházba, miután majmok támadtak rá egy hongkongi parkban. A férfi tesztje pozitív lett a B-vírusra, így ő az első ember Hongkongban, aki elkapta a halálos fertőzést.
Vágólapra másolva!

Egy hongkongi férfit március 21-én láz és ájulás miatt szállítottak kórházba. A családtagok elmondása szerint a férfire vadon élő majmok támadtak rá február végén a Kam Shan Country parkban - írja a Bloomberg.

Az ő esete az első valaha rögzített B-vírus fertőzés Hongkongban, ami súlyos agykárosodást és akár halált is okozhat, ha nem kezelik azonnal 

- mondta az egészségügyi minisztérium szóvivője.  A herpes simiae vírus néven is ismert B-vírus emberről emberre ritkán terjed. Főleg majomharapások vagy karmolások útján fertőződtek meg emberek az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban. Kína szárazföldi részén is jegyeztek már fel B-vírus fertőzést.

A hongkongi hatóságok vizsgálják az esetet, és arra figyelmeztetik a helyi lakosságot, hogy maradjanak távol a vadon élő majmoktól, emellett kérik az embereket, hogy bárki, akit majmok sebesítenek meg, azonnal forduljon orvoshoz - áll a helyi egészségügyi központ szerdai közleményében.

A B vírus természetes módon a makákók nyálában, vizeletében és székletében is megtalálható. A fertőzötteknél kezdetben influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, ami a központi idegrendszer fertőzéséig is elfajulhat és akár halálos is lehet

 - áll a közleményben. A hongkongi egészségügyi minisztérium arra kéri az embereket, hogy tartsák magukat távol a vadon élő majmoktól.