Lemondott a norvég egészségügyi miniszter

Vágólapra másolva!
Plágiummal vádolják Ingvild Kjerkol norvég egészségügyi minisztert, ezért lemondott. Tette ezt egy nappal azután, hogy a norvégiai Nord Egyetem arra a következtetésre jutott, a volt miniszter 2021-ben beadott doktori disszertációja nem kis mértékben tartalmaz plágiumot. Idén ő a második tárcavezető az országban, aki ebből az okból kényszerül távozni pozíciójából.
Vágólapra másolva!

Lemondott a norvég egészségügyi miniszter, Ingvild Kjerkol egy nappal azután, hogy a norvégiai Nord Egyetem arra a következtetésre jutott, hogy Kjerkol 2021-ben beadott doktori disszertációja, ahogyan fogalmaztak, nem kis mértékben tartalmaz plágiumot.

A volt miniszter 2021 októberében lépett hivatalba. 

Jonas Gahr Störe miniszterelnök Kjerkollal közös sajtótájékoztatóján elmondta, a vizsgálat a plágium szándékosságát is megállapította, ezért a kormány úgy döntött, Kjerkolnak le kell mondania.

Ő a második norvég miniszter, aki idén lemondott plágiumvádak miatt. Az év elején a felsőoktatási és kutatási miniszter, 

Sandra Borch távozott a tárca éléről, miután egy egyetemista észrevette, hogy szakdolgozata megegyezik egy másik szerző munkájával.

Még az elütéseket sem javította benne.

Anniken Huitfeldt külügyminisztert tavaly októberben váltották le, miután kiderült a férjéről, hogy évekig részvényekkel kereskedett.

Erről ő állítólag nem tudott, magyarázkodásra kényszerült.

Nemrég lemondott a perui miniszterelnök, nem sokkal később pedig a vietnámi államfő.

Ingvild Kjerkol,norvég,egészségügyi, miniszter
Ingvild Kjerkol
Photo by Ali Zare / NTB / AFP) / Norway OUT