Itt soha nem lesz béke: törölték az újraegyesülés fogalmát az észak-koreai tankönyvekből

Gyalogosok egy kürtöt fújó katona képe alatt a phenjani Kim Ir Szen téren. A választások elvileg titkosak, azonban ha valaki ellenszavazatot akar leadni (ellenjelölt híján a jelölt nevének kihúzásával), ezt csak egy nyilvános szavazófül
Gyalogosok egy kürtöt fújó katona képe alatt a phenjani Kim Ir Szen téren
Vágólapra másolva!
Az észak-koreai hatóságok elrendelték, hogy az "újraegyesítés" szót távolítsák el a diákok összes tankönyveiből - értesült a Daily NK.
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai oktatási hatóságok azt a feladatot kapták, hogy vizsgálják felül az összes forgalomban lévő tankönyvet, ugyanis az új tankönyvcsomagokban már nem szerepelhet az újraegyesítés fogalma, de még utalást sem tartalmazhatnak erről. Erről egy névtelenséget kérő forrás számolt be a Daily NK-nak. 

image

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor még januárban szólalt fel a Legfelsőbb Népi Gyűlésen, ahol politikai beszéde során elrendelte az olyan kifejezések, mint az "újraegyesítés", a "megbékélés" és a "honfitársak" teljes eltörlését az ország nemzeti történelmi tudatából is. Az észak-koreai oktatási tisztviselők most ennek végrehajtása érdekében frissítik az ország tankönyveit. 

Az utasításokat az oktatási minisztériumból küldték a tartományi oktatási hivataloknak, onnan pedig az egyes iskolák vezetőségének, ahol a tantestület feladata végrehajtani ezt. Ennek keretében most minden tankönyből törlik az állam által tiltott szavakat. Mivel ebben a tanévben nincs elég idő a felülvizsgált tankönyvek elkészítésére és kiosztására, a tanároknak minden iskolában át kell nézniük a tankönyveket a diákokkal. 

Forrás: Daily NK