Itt az újabb háború, Amerika már készül

Vágólapra másolva!
Az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet pénteken közölte, hogy több tucat rakétát lőtt ki izraeli állásokra, állítása szerint válaszul a Dél-Libanonban végrehajtott támadásokra. Biden megszólalt, Hollandia bezárta a követségét.
Vágólapra másolva!

A Hezbollah harcosai "ellenséges tüzérségi állásokra" támadtak "Katyusa típusú rakéták tucatjaival" - áll a mozgalom közleményében, amelyben hozzátették, hogy ez "válasz volt az ellenségnek (...) a falvak és civil házak elleni támadásaira".

Daniel Hagar, az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette a Hezbollah bejelentését. A Dél-Libanonban végrehajtott izraeli légitámadások után mintegy negyven rakétát lőttek ki péntek este Dél-Libanonból Észak-Izrael felé, a rakéták szántóföldekre hullottak, senki sem sebesült meg - mondta a szóvivő.

A rakéták miatt több településen megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli légitámadások célpontjai a Hezbollah katonai objektumai voltak. Pénteken a Hezbollah két, robbanószerrel megrakott drónja lépett Libanonból izraeli területre, ahol elfogták őket.

Hollandia vasárnap bezárja teheráni nagykövetségét 

Hollandia vasárnap elővigyázatosságból bezárja teheráni nagykövetségét - közölte szombaton a holland külügyminisztérium az Irán és Izrael közötti növekvő feszültségre hivatkozva. A közlemény szerint a tárca vasárnap dönt arról, hogy a nagykövetség hétfőn újra kinyit-e.

Biden arra számít, hogy Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken. Úgy fogalmazott, hogy az offenzíva "előbb, mint később" fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt. Kijelentette: "Irán nem ér el sikert". Arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak, az elnök annyit mondott, "Ne!", amivel arra utalt, hogy ne lépjék meg, amit terveznek. Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei korábban pénteken arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként.