Hatalmas váltságdíjat követelt egy bűnbanda egy férfitól, akit golfozás közben raboltak el

Vágólapra másolva!
Golfozás közben rabolt el egy férfit egy erőszakos banda, majd hatalmas váltságdíjat kértek az üzletemberért. A férfit megkötözve vitték el a golfpályáról, majd brutális körülmények között tartották fogva. Ketrecbe zárták és többször is megverték.
Vágólapra másolva!

A 30-as éveiben járó üzletember, Dylan Huang három nővel golfozott a herts-i Brocket Hallban, amikor öt ismeretlen férfi, akik a Kidnap Horror Banda tagjai, váratlanul megtámadták. A banda a férfit fegyverrel fenyegette, többször arcon ütötték, majd egy autóba kényszerítették. Az emberrablók azzal próbálták sakkban tartani az üzletembert, ha nem működik együtt velük, akkor megkéselik. 

Ezután a férfit egy surrey-i házba vitték, ahol bezárták egy ketrecbe, majd elmondták neki, 15 millió dollárt kérnek azért, hogy szabadon engedjék,

 mindezt ráadásul bitcoinban követelték. 

image

Dylan ekkor felhívta a felségét és három barátját is, hogy kölcsön kérjen tőlük. Azonban a türelmetlen emberrablók dühösek lettek, amiért nem kapták meg gyorsan a pénzt, ezért a a fogva tartott férfinak estek és durván megverték. 

30 órával Dylan elrablása után a férfi kínzása hirtelen véget ért, ugyanis a banda Cobham közelében kidobta,

 majd az emberrablók megpróbáltak elmenekülni az országból. 

Miután egy idegen környéken találta magát Dylan, ezért bekopogott egy ismeretlen férfihoz, akinek 100 fontot adott, hogy hívjon neki egy taxit, ami elviszi az észak-londoni otthonába. 

Később a banda egyik tagját, a 35 éves Tianfu Guot tavaly októberben elfogták, majd kihallgatták, ahol tagadta az emberrablást. 

Az ügy további hat gyanúsítottja feltehetően Kínába menekült. - írja a The Sun.