Gyilkos rakétákért könyörög Ukrajna, kiderült, hol használnák

Vágólapra másolva!
Az ukrán hírszerzés vezetője újfent reményét fejezte ki, hogy Németország végül mégis Ukrajna rendelkezésére bocsát Taurus manőverező robotrepülőgépeket.
Vágólapra másolva!

A Taurusok minden bizonnyal megkönnyítenék az életünket - mondta Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (GUR) vezetője az ARD német tévécsatornának vasárnap adott interjújában, amelyben kifejtette, hogy a rakéta kiváló fegyver parancsnoki központok és más fontos célpontok ellen. 

Ilyen célpontnak nevezte a Krímet Oroszországgal összekötő hidat is.

Budanov az interjúban megerősítette, hogy Ukrajna tavasszal vagy nyáron újabb orosz offenzívára számít, főként a keleti régióban.

Taurus manőverező robotrepülőgépek - Fotó: AFP / AFP or licensors/ Sebastian PIEKNIK / AFP)

Olaf Scholz német kancellár továbbra is határozottan ellenzi a Taurusok Ukrajnába küldését, attól tartva, hogy Kijev a német rakétákkal a frontvonalaktól távoli orosz célpontokra is csapást mérhet, és ezzel belesodorhatja Németországot a háborúba.

Budanov az interjú során nem kívánt nyilatkozni a háború konkrét kilátásairól, de szavai szerint a helyzetet ellenőrzés alatt tartják. Hozzátette, hogy még ebben az évben sor kerülhet egy ukrán ellentámadásra, de az katasztrofálisan nehéz feladatot jelentene Ukrajna számára a Nyugat folyamatos támogatása nélkül.