Ennél furcsább utolsó kívánságot még biztosan nem hallott

Vágólapra másolva!
A férfi idén március 20-án váratlanul meghalt, családja pedig úgy döntött, hogy teljesíti az apa kívánságát.
Vágólapra másolva!

Egy angliai exbányásznak az volt az utolsó kívánsága, hogy gyászszerttartásán tegyék bele egy dömperbe. A férfi hozzátartozója mesélt az áprilisban tartott egyedi búcsúztatásról - írja a Tények. A 81 éves Dave Newton már akkor viccelődött azzal, hogy szeretné, ha temetésén speciális járművel vinnék, amikor körülbelül 12 évvel ezelőtt elkezdte előre megtervezni ezt a napot. A férfi idén március 20-án azonban váratlanul meghalt, családja pedig úgy döntött, hogy teljesíti a szeretett apa kívánságát.

Dave már eldöntötte, hogy milyen temetést szeretne, és egy olyan temetkezési társaságot választott, amelyhez építőipari vállalkozás is tartozik

– magyarázta a lapnak a férfi veje és hozzátette, hogy a gyásznép hitetlenkedve rázta a fejét és nevetett, amikor a koporsót felrakták a dömperre. A szertartásról készült fotó az X-re is felkerült, melyre számos pozitív reakció érkezett.