Elvették egy magyar férfi autóját, mert túl gyorsan hajtott

Vágólapra másolva!
Nem árt figyelni és betartani a sebességkorlátozást, ha a szomszédos Ausztriába utazunk, ugyanis márciustól már nem csak a pénztárcánk bánja ha túl gyorsan megyünk, hanem az autónk is. Egy új jogszabály értelmében ugyanis azonnal elkobozhatja azt a hatóság.
Vágólapra másolva!

Március végén már meg is lett az első magyar gyorshajtó, aki az A3-as autópályán Hornstein közelében „a megengedett sebességet jóval meghaladó sebességgel“ előzte meg a burgenlandi tartományi közlekedésrendészet civil járőrét – olvasható a tartományi rendőr-főkapitányság közleményében.

gyorshajtás, autó, vezetés
Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

A mérőkészülék szerint a 40 éves magyar férfi 218 km/órás sebességgel száguldott. A rendőrség szerint a sofőr a többi autóhoz veszélyesen közel hajtott, nem tartotta be a biztonságos távolságot.

Az új osztrák törvény szerint ugyanis aki 60 km/h-val túllépi a megengedett sebességet lakóterületen belül, vagy 70-nel lakóterületen kívül, annak a rendőrség lefoglalhatja az autóját, ezt azonban 2 hét után vissza is kapja. Ellenben ha ezután másodjára is gyorshajtáson kapnak, akkor már végleg elbúcsúzhatunk a kocsinktól, a hatóságok ugyanis elárverezik azt.

Már első alkalommal is megtörténhet a legrosszabb, hogy végleg elveszik az autónkat, ehhez viszont lakott területen belül 80-nal, lakott területen kívül pedig 90 km/h-val kell túllépni a megengedett sebességet.

A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy a szigorú fellépésre az osztrák kormány szerint azért volt szükség, mert elharapódzott a féktelen száguldozás, Karintiában például évente átlagosan mintegy 400 olyan esetet jegyeztek fel, amikor az új szabályok szerint el kellett volna kobozni a szabálysértő autóját.