Egy férfi robbantani akart, lezártak egy nemzetközi repülőteret - videó

Vágólapra másolva!
Egy férfit bombafenyegetés miatt őrizetbe vettek a Dánia billundi repülőterén és a hatóságok vizsgálják, van-e összefüggés a dániai Legolandnél történt robbanással.
Vágólapra másolva!

Szombaton reggel bombafenyegetés miatt lezárták és evakuálták a dánia billundi repülőteret – számolt be a Reuters hírügynökség. Több járatot is más repterekre irányítottak át, de volt olyan repülőjárat is, amit törölni kellett. A rendőrök letartóztattak egy férfit.

A rendőrség közlése szerint a vizsgálatok már megkezdődtek, az őrizetbe vett férfit kihallgatják, ám egyelőre még nem tudni, mikor nyithat ki újra a billundi repülőtér.

Holland híradások szerint arról sincsen még biztos információ, hogy van-e bomba a repülőtéren. A hatóságok vizsgálják továbbá azt is, a bombafenyegetés összefügg-e egy másik, szintén szombati esettel: a billundi Legoland élményparknál a délelőtti órákban robbanást hallottak, ennek kapcsán korábban azt közölték, egy ATM hibásodott meg.

Egy dán állami televízió arról számolt be, a repülőtér melletti Airport Hotel gyakorlatilag megtelt a délután folyamán – sokakat ugyanis a szállodába irányították át az evakuálást követően - írja a Magyar Nemzet.