Döbbenetes lépésre készül Németország az ukránokkal

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.04.09., UkránOroszháború,
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium
Vágólapra másolva!
Intézkedéscsomagot fogadott el szerdán a német kormány az ukrajnai újjáépítés támogatására, ennek részeként hiteleket nyújtanak az ukrán kis- és középvállalatoknak, és garanciát vállalnak a német cégek ukrajnai beruházásaira.
Vágólapra másolva!

Az ukrajnai újjáépítésről június 11-12-én Berlinben Olaf Scholz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására tartandó nemzetközi konferenciához való hozzájárulásról van szó - hangsúlyozta közös közleményében a német gazdasági és fejlesztési minisztérium.

A háború túléléséhez Ukrajnának nem csak fegyverekre van szüksége. Fontos, hogy a gazdaság továbbra is működjék, és az ország finanszírozni tudja az újjáépítését

 - jelentette ki Svenja Schulze fejlesztési miniszter.

Olaf Scholz, OlafScholz,
Olaf Scholz német kancellár, Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Nicolas Economou

Berlin az ukrán kormánnyal közösen pénzintézetet is tervez létrehozni az állami tulajdonban lévő KfW német bank mintájára, amelyet a második világháború után alapítottak meg Nyugat-Németország helyreállítására, majd az újraegyesítés után fontos szerepet játszott a volt NDK korszerűsítésében is.

A mostani terv központi elemét, az Ukrán Fejlesztési Alapot Ukrajna 1999-ben már létrehozta, és a KfW már számos ukrán kis- és középvállalatot is támogatott.

Az ország 2022. februári orosz megtámadása óta Ukrajnában mintegy 40 ezer kis- és középvállalat tudott a háború ellenére talpon maradni.

Jelenleg a Világbank mintegy 486 milliárd dollárra becsüli az ukrajnai újjáépítés költségeit, a háború alakulásának függvényében.
    

Tekintettel arra, hogy az állami pénzek nem lesznek elegendők, a német kormány magánvállalatokat is be akar vonni a terv végrehajtásába - áll a tárcák közleményében.

Borítókép: Az orosz védelmi minisztérium felvételén Fagot páncéltörő tankelhárító rakétával lőnek ukrán állásokra egy meg nem nevezett helyszínen 2024. április 7-én. MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium.